Rendőrök érkeztek a pennsylvaniai Tredyffrinben található Valley Forge óvodába, miután a vezetőség úgy ítélte, hogy az egyik Down-szindrómás növendékük "fenyegető" magatartást tanúsított.

A hatéves Margot ujjaiból viccből pisztolyt formált, ráfogta az egyik tanárnőre és azt mondta, hogy "lelőlek".

Az esetet a pedagógus jelentette az igazgatónak, aki értesítette a gyermek édesanyját is.

"Teljesen nyilvánvaló volt a kezdetektől fogva, hogy a lányom nem volt volt tisztában azzal, mit is mondott pontosan. Ebben a pedagógus és az óvoda igazgatója is egyetértett" - nyilatkozta Maggie Gaines, a gyermek édesanyja a CBS Philly-nek.

Azt gondolta, hogy az ügy eddig tartott, az óvodában azonban összehívtak egy úgynevezett kockázatértékelő csapatot, amelynek az volt a feladata, hogy kiértékelje a helyzetet és felmérje az esetleges veszélyforrásokat. Erre ugyanis a törvény kötelezte őket: a Pennsylvania államban hatályos törvény szerint ugyanis az iskoláknak és óvodáknak kockázatértékelő csapatot kell felállítania, amint olyan viselkedést figyelnek meg egyes gyerekeknél, amely veszélyeztetheti diáktársai vagy az iskola alkalmazottai életét.

hirdetés

Mindezt azért vezették be, hogy elejét vegyék az iskolai lövöldözéseknek, amelyből az Egyesült Államokban több is akadt az elmúlt évtizedekben.

Az viszont nincs előírva, hogy kötelesek értesíteni a rendőrséget, az óvoda mégis megtette. Gaines hamarosan arra eszmélt, hogy rendőrök hallgatják ki őket, abszurdnak és nevetségesnek találta a helyzetet.

Az édesanyának az fáj igazán, hogy a hatéves Margot neve most már benne szerepel egy rendőrségi iratban, ráadásul azzal a megjegyzéssel, hogy fenyegetően lépett fel egy pedagógus ellen.

"Az egy dolog, hogy Down-szindrómás, ám biztos vagyok benne, hogy egy hatéves gyerek sem fogja fel teljesen, hogy egy ilyen gesztus mit is jelent."

- mesélte az anya, aki szerint az óvoda túlreagálta a helyzetet.


hirdetés