Már hónapok óta köztudott, hogy Sebastian Vettel a szezon végén elhagyja a Forma-1-ben szereplő Ferrari csapatát, nemrég pedig az is kiderült, hogy az Aston Martinként folytató Racing Pointhoz igazol. Bár azzal a reménnyel érkezett, hogy az olasz csapatnál szerzi meg az ötödik egyéni világbajnoki címét, ez hat év alatt nem sikerült neki, most az utolsó idénye pedig eddig elég tragikus:

még nincs dobogós helye és csak a 13. helyen áll a pontversenyben.

Mick Schumacher jövőre már a Forma-1-ben száguldozhat

A 2021-es szezonban úgy fest, már nem csak tesztelni fog.

A hétvégén hazai futama lesz, ugyanis a Nürnburgringen rendezik az Eifel Nagydíjat. Ennek kapcsán volt a Beyond The Grid podcast vendége, és ha nem is árult el konkrétumokat, először utalgatott rá, hogy miért is nem sikerült a várakozásoknak megfelelően vb-aranyat nyernie.

Nem hiszem, hogy bármit is meg kellene bánnom utólag. Való igaz, elbuktam, mert azt tűztem ki célul, hogy világbajnok leszek a Ferrarival. Elbuktam, mert ez nem sikerült. Voltak dolgok, amiket jobban csinálhattam volna. Dolgok, amiket korábban felismerhettem volna. Harcok, amiket nem kellett volna megvívnom

- mondta a 33 éves Vettel, aki hozzátette, nem a technikai problémákra utalt vagy amikor ő maga hibázott, hanem pályán kívüli történésekről beszél, amik akadályozták ugyan, de nem kifogásokat keres, ezek is hozzátettek ahhoz, akivé mostanra vált.

Nincs benne megbánás, sokat köszönhet a Ferrarinak, nem bánja a végét sem. Viszont örül annak is, hogy tovább tud lépni.

Kiemelt kép: Ina FASSBENDER / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!