T. vett már pár kocsit az életében, de olyan, mint legutóbb, még nem történt vele.

Először jött a rendőrség, elvitte a kocsit. Aztán visszaadta. Most meg járok a perekre, mert a Wallis akarja visszakapni tőlem a BMW-t, de ingyen. Miközben leszurkoltam nekik több mint 11 millió forintot. Hónapok óta ott lebeg a kérdés a fejem felett: mi van, ha a bíróság végül úgy dönt, adjam vissza? Akkor elbuktam 11 millió forintot? Képtelenség ez az egész.

A férfi történetének kezdete - akárcsak több társáé - három évvel ezelőttre nyúlik vissza. T. még 2019 decemberében 11,5 millió forintért vásárolt egy használt BMW 520-ast a Wallisnál, a vételárat - ezt már a bíróságon és a rendőrségen is többször elmondta a férfi, sőt tanút is hozott rá - a Wallisban fizette ki készpénzzel. A kocsit azonban csak két hónapig tudta használni, mert 2020 februárjában lefoglalta a rendőrség egy nyomozás részeként. A Wallisnál ugyanis történt egy jelentős bűncselekmény, amire hamarosan visszatérünk részletesen.

A járművet T. csak hónapokkal később kapta vissza, és sokáig úgy tűnt, ezzel vége is a kellemetlenségeknek.

Nem így történt. Tavaly ősszel jött ugyanis egy bírósági idézés, hogy T.-ből alperes lett egy polgári eljárásban, a Wallis ugyanis szeretné visszakapni a kocsit, ráadásul ingyen. "Eddig négy tárgyaláson vagyunk túl ebben az évben. Ügyvédet kellett fogadnom, ez számomra nem olyan kis költség, továbbá el kell járnom a tárgyalásra, amelyen a Wallis azt próbálja bizonyítani, hogy az a gépkocsi, amit náluk kifizettem, amit az ő telephelyükön vettem át, amit az ő munkatársuk papírozott le nekem, nem jogszerűen került a tulajdonomba. Ez lelkileg és idegileg is megterhelő. Ha egy csirkefogó csinálja ezt velem, nem lennék meglepődve, de ez az egyik legismertebb kereskedő az országban. Egy hatalmas cég."

Elsikkasztott százmilliók, dühös ügyfelek

A Wallis körüli "használt kocsis ügy" még 2020-robbant ki. Bő két évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy a Wallis egyik kereskedéséből 24 kocsi tűnt el összesen több száz millió forint értékben.

Az hamar kiderült, hogy nem a klasszikus módon lopták el az autókat, mert azoknak lett új tulajdonosuk, akik azt állítják, hogy ki is fizették a járműveket, át is íratták azokat a saját nevükre, sőt nem egy kocsi eredetvizsgálata a Wallis Könyves Kálmán körúti telephelyén történt meg. Az esetről aztán újabb és újabb részletek derültek ki, melyek egyre több kételyt ébresztettek abban, hogy "sima" lopásról lett volna szó.

Kapcsolódó

Wallis-ügy: vezetők és újabb munkatársak is feltűnnek a több száz milliós botrányban

Dokumentumok alapján próbáljuk rekonstruálni, mi történt a Wallisnál, amelynél közel 300 millió forint értékben elkövetett sikkasztás gyanújával nyomoz a rendőrség. Két tucat drága autó sorsa a tét.

Az ügyben lefolytatott nyomozás szerint - ami után már vádat is emeltek - az történt, hogy a Wallis egyik értékesítője, T. Z. eladta a kocsikat, az értük kapott összeget pedig elsikkasztotta, a vád szerint

  • részben elköltötte,
  • részben megtartotta,
  • részben elkaszinózta.

Korábban a vásárlók közül többen megkeresték a 24.hu-t, akkor még azzal, hogy miután 2020 februárjában elkezdődött a nyomozás, hosszú hónapokra lefoglalták a kocsikat, akadt, aki csak jó fél évvel később kapta vissza, ez pedig olykor komoly extraköltségeket jelentett. Egyikük arról számolt be, neki közel kétmillió forintjába került az, hogy a rendőrség lefoglalta fél évre a kocsiját a nyomozáshoz, mivel neki a munkaeszköze volt az autó. Más szerette volna továbbértékesíteni az autót, de a nyomozás miatt ezt megtiltották neki. Volt, aki egészen indulatba jött a szerinte nem hibátlan eljárás miatt:

Gusztustalan az egész. Megveszem, kifizetem a kocsit, átíratom, aztán egyszer csak elviszik. És négy hónapja nem mondanak semmit a rendőrségen, hogy ez meddig fog tartani, és visszaadják-e. Amikor sokadjára érdeklődtem, azt mondták, ne zavarjam őket ilyen kérdésekkel. Bocsánat, de ez az én autóm! Adják vissza, és nem fogom őket hívogatni! Miért vitték el? Csak mert a Wallis tett egy feljelentést? Nem kéne először határozatot hozni, hogy elvehessék a tulajdonomat, ami hiteles papírok szerint az enyém? Miért nem akkor veszik el, ha már bebizonyosodott, hogy mi történt? Miért nem akkor veszik el, ha a Wallis bebizonyította, hogy semmisek a szerződések? Én szívok azért, mert a Wallist megtréfálta az egyik munkatársa? Az átírás rég megtörtént, jogszerűen került a tulajdonomba a kocsi. A forgalomból kivonni persze nem tudom. Így fizetem a súlyadót meg a biztosítást. Ez így az ötödik hónapban járva nem kis pénz a semmiért.

Így szerezné vissza a kocsikat a Wallis

Visszatérve T.-re: a férfi pere jelenleg is zajlik. A felperes Wallis azt kéri - derül ki a cég keresetéből, amely birtokunkban van -, hogy a bíróság állapítsa meg: semmis T. szerződése, a gépjárművet pedig adja vissza a cégnek (ezentúl még azt is kérik, hogy a perköltséget is terheljék a férfira.)

Jogi érvelésük lényege, hogy az adásvételi szerződést semmisnek kell tekinteni, mert a dokumentumot nem hagyta jóvá olyan személy, aki jogszerűen képviselheti a céget - állításuk szerint ugyanis az ügyvezető aláírását meghamisították. Érvényes szerződés nélkül viszont megvalósul a polgári törvénykönyv szerinti jogalap nélküli birtoklás esete, ezért jár nekik vissza a használt BMW 520-as, amiért egyébként - állítják - nem is érkezett be hozzájuk a vételár. Azt is állítják, hogy T. nem is járt a telephelyen, ezért nem lehetett jóhiszemű vásárló.

Mohos Márton / 24.hu

T. szerint mindez képtelenség. Azt mondja, egyik ismerősével ment a Wallishoz, ahol a pénztárba fizette be a vételárat. "A Wallis telephelyén, egy Wallis-alkalmazottól, a Wallis pénztárába kifizettem a kocsit. Ez a részemről jóhiszemű vásárlás volt" - mondja, majd hozzáteszi, hogy ezek után a Wallis alkalmazottja mit és hogyan tett, ahhoz neki semmi köze, az a Wallis belügye, egyébként pedig mint munkáltató, a cég vállalja ezért a felelősséget. "Joggal feltételeztük, hogy a később eljárás alá vont fiatalember értékesítheti a kocsit, hiszen ott volt, úgy viselkedett, mint egy Wallis-alkalmazott." Ellenkeresetükbe T.-ék hivatkoznak a Ptk. azon pontjára, mely szerint, hogyha "az alkalmazott a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a munkáltató a felelős." T. megjegyzi: azt tartotta volna normálisnak, ha a Wallis elnézést kér a kocsik rendőrségi lefoglalása után, amire mégiscsak az ő alkalmazottuk miatt került sor.

Ehelyett inkább bepereltek.

Nem T. az egyetlen, aki most polgári peres ügyben a bíróságra jár. K. - aki szintén nem szeretne névvel szerepelni cikkünkben - azt mondja, náluk is ugyanazok az érvek jönnek a Wallistól: jogalap nélküli birtoklás, semmis szerződés, meghamisított aláírás. K. tárgyalási jegyzőkönyvéből kiderül, hogy ott tanúként meghallgatták a pénztáros hölgyet is, aki nem emlékezett arra, amikor K.-éktól megkapta a pénzt, nem emlékezett a konkrét ügyre, de hangsúlyozta, olyan nem fordult elő, hogy valaki úgy fizetett volna be pénzt, hogy ne kapott volna bizonylatot - márpedig itt többekkel ez történt. (Arra a felvetésünkre, mégis hogyan fizethettek be úgy sok millió forintot, hogy nem kaptak róla bizonylatot, forrásaink korábban azt mondták: a Wallisban voltak, az értékesítő pedig azt mondta, hogy nincs rá szükség. Akadt olyan vevő, aki kapott bizonylatot, de az ő kocsiját is lefoglalták, igaz, polgári úton eddig nem perelték be.) A pénztáros elmondta azt is, tudomása szerint mindössze 30 napig őrzik meg a pénztár előtti történéseket rögzítő felvételeket - ez pedig azt jelezheti, hogy erre támaszkodva aligha lehet egyértelműen bizonyítani vagy cáfolni, hogy K. vagy T. ott járt-e a telephelyen, vagy sem. Információnk szerint még egy polgári per folyik: mindhárom eljárás külön bíróságon, és egyelőre egyik helyen sem született ítélet.

Ez szólhat a vevők mellett

Korábbi cikkünkben egy, polgári ügyekben eljáró jogásszal jártuk körbe, kinek lehet igaza a bíróságon: a Wallisnak, amely károsultként tekint magára, vagy a vásárlónak, aki azt mondja, ő jóhiszeműen járt el és fizetett.

Egy fokkal tűnnek jobb helyzetben lévőknek a vásárlók - így szól röviden a válasz. Mégpedig ezek miatt:

  • Ha van rá tanú, hogy a vevő átadta ezt az összeget a Wallis épületén belül, akkor a Wallis által átvett pénznek lehet tekinteni, még akkor is ha nem a ténylegesen jogosult vette át az összeget. Aki ugyanis átvette a pénzt a Wallis képviseletében, azt a cég képviseletére jogosultnak lehet vélelmezni.
  • Több korábbi ítéletben annak ellenére mondták ki a munkáltató vagyoni felelősségét egy elkövetett bűncselekményért, hogy a munkavállaló az adott szerződéseket meg sem köthette volna a munkáltató képviseletében. Ennek oka az volt, hogy a magánszemély nagyobb körültekintéssel nem tudott volna vásárolni.

A folyamatban lévő büntetőügy pedig tényként kezeli, hogy jóhiszemű vásárlás történt, az értékesítő átvette a pénzt a kocsikért, és ezután követte el a sikkasztást. Az augusztusban lezárt nyomozás után a vádiratba foglalták, hogy az értékesítőnek a munkaköréből kifolyólag joga volt a gépkocsikat átadni a vevőknek, és tőlük a vételárat készpénzben átvenni, amit azonban köteles lett volna a házipénztárba vagy a cég bankszámlájára befizetni - ezt azonban nem tette meg. A férfi 2019 áprilisa és 2020 januárja között úgy értékesített 24 járművet, hogy azok - összesen több mint 223 millió forintos - vételárát elsikkasztotta. "A kocsikat az esetek többségében átírták a jóhiszemű vásárlók nevére, azonban a vádlott az átvett összegeket nem fizette be munkáltatójának" - fogalmazott az ügyészség a közleményében. A lefoglalt autókat a rendőrség minden esteben visszaadta a tulajdonosoknak.

A 24 kocsi közül, információnk szerint, csupán háromnak a tulajdonosa jár a polgári perekre. Megkerestünk többeket, akiknek korábban lefoglalták a kocsiját, de ők azt állították, nem kaptak idézést, nincs peres ügyük a Wallissal. Megkerestük a Wallist is, arról érdeklődve, hogy miért épp ezekben az esetekben indított eljárást, másoknál miért nem, és összesen hány eljárást kezdeményeztek. A cég azt közölte válaszában, hogy folyamatban lévő ügyről nem kíván nyilatkozni.

T. polgári perére beidézték egyébként a büntetőügyben most már vádlottá lett értékesítőt is, ő viszont nem jelent meg a tárgyaláson. Legközelebb T.-nek október 24-én kell bíróságra mennie.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!