Orbán Ráhel tavaly nyáron alapította meg az Odu Store Kft.-t, amely babaholmik árusításával foglalkozik. Az üzlet a Hegyvidék bevásárlóközpontban csak nemrég nyitott meg, de a webshop már korábban működött. Az mfor.hu az első, tört évre vonatkozó éves beszámoló alapján nem tartja meglepőnek, hogy egyelőre nem volt nagy pénzmozgás a cégnél.


Az online kereskedelmi tevékenységből 233 ezer forint bevétel folyt be, szemben a csaknem 2 millió forint anyagjellegű ráfordítással. Személyi jellegű ráfordításra nem költöttek, nincs alkalmazott a bababoltnál. Az első hónapok 1,7 millió forintos veszteséget eredményeztek Orbán Ráhel cégének.

A cég mérlegének főösszege majdnem 37 millió forint. A 27,6 millió forintnyi forgóeszköz nagyrésze, 17,4 millió forint pénzeszköz, év végén majdnem 6,5 milliós készlettel rendelkezett a cég, amelynek már volt 3,7 millió követelése. 35,6 millió forintos tartozás rövid lejáratú. 8,6 millió a szállítókkal szemben keletkezett, 27 millió pedig kölcsön címen került a könyvekbe. Az, hogy ki a hitelező, nem derül ki a kiegészítő mellékletből.

A gazdasági portál szerint az 1,7 milliós veszteség a tőkemegfelelés szempontjából kisebb problémát okoz, mert a saját tőke ezzel 1,2 millió forintra csökkent, miközben a törzstőke 3 millió forint. A számviteli szabályok alapján a saját tőke nem lehet negatív tartományban és már az sem megengedett, hogy a jegyzett tőke felénél kisebb legyen. Ilyenkor tőkerendezésre lehet szükség a tulajdonos által.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!