Egy veszteséges erdélyi vízerőművet vásárolt meg a magyar állami MVM Zrt. romániai leányvállalata a Csíki sört gyártó székelyföldi vállalkozótól, Lénárd Andrástól, valamint a Református Egyház Nyugdíjintézetétől - írja az Átlátszó Erdély. A portál szerint ez már a második ilyen vállalkozás, amit az MVM megvett Lénárdtól.


Felidézik: a 2010-es évek elején, amikor a román állam bőkezűen támogatta a zöldenergia-beruházásokat, boldog-boldogtalan ebbe fektetett. Az erőműépítések azonban vitatottak voltak: az ellenzők szerint tönkreteszik a hegyi patakok élővilágát, miközben a megtermelhető energia mennyisége viszonylag kicsi, így csak állami támogatással térül meg a beruházás.

A tiltakozóknak igazuk volt: az állami támogatási rendszert átalakították, így a Lénárd érdekeltségébe tartozó vízerőművek már nem voltak nyereségesek. Az MVM által korábban megvásárolt úzvölgyi komplexum a tavalyi évet 6,2 millió eurós mínusszal zárta. Júliusban a H2O Energy SRL került a magyar állami céghez, ami egy törpe vízerőművet épített Szentegyháza fölött, a Vargyas patakon. Az 1 MWh teljesítményű erőmű megépítése 2,5 millió euróba került.

A H2O Energy SRL-t 2010-ben alapították. 2011 decemberében a Református Egyház Nyugdíjintézete 90 százalékos részesedést szerzett a cégben, de 2012 márciusában máris változott a tulajdonosi struktúra: Lénárd magyarországi cége, a Hydroenergy Zrt. a részvények 90 százalékára tett szert, a református nyugdíjintézet részesedése 10 százalékra csökkent. Az eladás előtt a Hydroenergy tulajdonrésze 60, a reformátusoké 40 százalék volt.

Az Átlátszó Erdély azt is felidézi, hogy 2011 júniusában az IRUCOM SA nevű cég a tulajdonában lévő lakásokkal vállalt garanciát az erőművet építő cégeknek nyújtott OTP-bankkölcsönre. Az IRUCOM tulajdonosa egy NG Invest nevű cég, amelynek tulajdonosa a portál szerint közel áll Németh Zsolthoz, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnökéhez. (Fotó: MTI / Vajda János)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!