Baleset következtében csütörtökön megsérült egy biogáztartály a felvidéki déli részén fekvő csábrágvarbóki biogáz üzemben, a hírek szerint 30 ezer köbméternyi veszélyes anyag szabadult ki, és indult a helyi patakba. A Kárpát-medencében pedig - három kivétellel - minden vízfolyás "befelé" folyik, esetünkben az érintett Varbók patakból induló víz Ipolyságnál folyik az Ipolyba, majd a Dunába.
A sajtó ökológiai katasztrófáról cikkez, és a biogáz termeléséből visszamaradt úgynevezett fermentátum valóban veszélyes anyag, a 30 ezer köbméter pedig óriási mennyiség. Nem csoda, ha mindenkiben a 2000-es tiszai ciánszennyezés rémképe sejlik fel. Erről most szó sincs. Dr. Lukács Balázst, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársát kérdeztük, hogy mivel állunk szemben.
Mi ez az anyag?
A biogáz gyártása során szerves anyagot erjesztenek anaerob, azaz oxigénmentes környezetben: ez a baktériumokkal teli közeg különböző gázokat termel, ezeket használják energiatermelésre.
Itt arról van szó, hogy ez a femrentált (erjesztett) anyag szabadult ki, és a dombon lefolyva jutott nagy mennyiségben a patakba
- mondja a 24.hu-nak a szakember. Hozzáteszi: a jó hír, hogy a szlovák szakemberek beszámolója szerint sikerült a szennyezést lokalizálni, gátakkal megakadályozták az anyag további terjedését a vízben. Így elvileg sem további patakokba, sem az Ipolyba nem jut el.
A hírek ugye ökológiai katasztrófáról szólnak, nézzük ez mennyire indokolt, mit okozhat a szennyezés a Varbók patakban, és elméletben - higgyünk a szakembereknek, hogy tényleg sikerült elrekeszteniük a szennyezést - mi lett volna, ha a teljes mennyiség az Ipolyba jut?
(További képek a szennyezésről a szlovák rendőrség Facebook-oldalán, ide kattintva.)
Mennyire veszélyes?
Szerves anyagról beszélünk, ezt a fermentátumot nagyjából úgy képzeljük el, mintha tisztítatlan szennyvíz lenne. Nem mérgező anyag, mint például a cián, de hatása rendkívül káros a vizek élővilágára. Ahogy ugyanis a tartályból kiszabadul és oxigéndús környezetbe kerül, az anaerob baktériumok működése leáll, a lebontást a vízben élő aerob baktériumok "folytatják".
Ehhez pedig oxigént vonnak el a vízből, oxigénhiány alakul ki, az ezt nehezen bíró élőlények elpusztulnak. A laikus ilyenkor tapasztalja a "halpusztulást", de természetesen nem csak a halak érintettek.
Innentől kezdve minden a káros anyag és a víz mennyiségi arányain múlik, logikusan minél nagyobb a vízhozam, annál elviselhetőbb az oxigénveszteség, folyóvízben a fermentátum is hígul, lerakódik.
Az Ipolyon nem lenne katasztrófa
A 30 ezer köbméter a kis vízhozamú patak érintett részén feltehetően teljes pusztulást okozott, lokálisan tehát indokolt az ökológiai katasztrófa kifejezés
- fogalmaz Lukács Balázs.
A fogalom azonban már nem állná meg a helyét, ha tegyük fel a teljes mennyiség végül az Ipolyba jutna. A folyó vízhozama ugyanis napi 2,2 millió köbméter (25 m3/sec), ami nagy mértékben csökkenti a kár mértékét. A kiszabadult fermentátum mennyiségét nagyjából úgy képzelhetjük el, mint ha egy 30 ezer fős város napi szennyvizét a folyóba vezetnénk: a víz elszíneződne, büdös lenne, kisebb halpusztulást is megfigyelhetnénk, de tragédiáról, katasztrófáról nem beszélhetnénk.
A vízbe jutó szervesanyag további káros hatása, hogy megváltoztatja annak pH-értékét, de esetünkben ennek következményei eltörpülnek az oxigénhiány mellett. Patakok, folyók esetében egyébként a szennyezés megszüntetése után a felsőbb és alsóbb szakaszokról indulva az élővilág viszonylag hamar benépesíti az elpusztult szakaszokat.
