A hétvége folyamán több olvasónk is jelezte, hogy a böngészőjük egy gyanús nyereményjáték-oldalra irányította át őket netezés közben. A visszajelzések alapján legnagyobb számban a UPC ügyfelei tapasztalják a jelenséget, de kaptunk panaszt a Digi, Telekom előfizetőitől is. A kampány készítői a felhasználó IP-címe alapján határozzák meg, hogy melyik szolgáltató nevében jelenjen meg a csaliüzenet, aminek fő célja,

hogy nyereményjátékkal csábítva a felhasználókat bankkártya-adatokat, illetve jelszavakat csaljanak ki tőlük.

A kampány azért is különösen veszélyes, mert az adathalász oldalak többségénél alaposabban dolgozták ki a felületet, annak nyelvezetétől kezdve a megjelenéséig. A felbukkanó oldal arról tájékoztat, hogy a netezőt kisorsolta a szolgáltatója, így a szerencsés exkluzív ajándékot igényelhet az Apple iPhone Xs, Samsung Galaxy S10, vagy Apple Watch készülékek közül. A nyeremény kiválasztása előtt még egy névtelen kérdőívet is ki kell tölteni, majd regisztrálni, ilyen módon pedig a jelszó is a csalók birtokába kerül.

Többek közt ezért is unalomig ismételt tanács, hogy lehetőség szerint ne egyetlen karaktersort használjunk, hiszen ennek birtokában a rosszakarók könnyen hozzáférnek mindenhez, kezdve az e-mailtől a közösségimédia-fiókjainkig.

Forrás: 24.hu

A tájékoztatás szerint mindössze az egy eurós szállítási költséget kell kifizetni a nyereményünk átvételéhez. Aki bedől a csalinak és igényli valamelyik kütyüt, egy újabb oldalon találja magát, ahol rögtön gyanús lehet, hogy a bankkártya-adatokat kérik be tőlünk a szállítási költség befizetéséhez. Természetesen a valódi veszélyt nem a 300 forint behúzása jelenti, hanem hogy így a csalók kezébe jutnak a kártyaadatok, akik több százezer forintot is ellophatnak az információk birtokában - semmiképpen ne tegyük!

A célzott támadással az eddigi visszajelzések szerint a Google Chrome böngészőt használók találkoztak, ezért többen is gyanakodtak rá, hogy bővítmény segítségével terjed a jelenség. Ám mivel a probléma a csupasz, semmilyen kiegészítőt nem használó böngészőket sem kerüli el, ezért nem lehet biztosan állítani. A legtöbb antivírus program még nem ismeri fel a problémát, a Chrome viszont már több oldalon is jelzi pirossal, hogy veszélyes szájtról van szó, de sajnos nem minden esetben.

A felhasználóknak egyelőre annyit tudunk tanácsolni, hogy használjanak másik a böngészőt, jelenleg nincs más mód a bosszantó jelenség elkerülésére.

Az átirányítás külföldi, megbízható nagyobb oldalakról is megtörténik, így úgy tűnik, hogy reklámkiszolgálókon keresztül sikerül eljuttatni a felhasználókhoz a kártékony támadást.

Aki már áldozatul esett a csalóknak, azonnal tiltsa le a kártyáját, illetve változtassa meg a jelszavát minden használt szolgáltatásban! Amint bármit megtudunk, cikkünket frissítjük.

(Kiemelt kép: iStock)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!