Egy friss tanulmány alapján az emberi tevékenység súlyosan fenyegeti a Föld legkülönlegesebb állatait - írja a BBC. A kutatók úgy vélik, hogy a legegyedibb biodiverzitású térségek óriási veszélynek vannak kitéve. Ilyen régiók az indiai Nyugati-Ghátok, a Karib-térség és Délkelet-Ázsia bizonyos területei.

Rikki Gumbs, a Londoni Zoológiai Társaság munkatársa szerint ezek az élővilágok különös és csodálatos, a bolygón máshol nem fellelhető fajoknak adnak otthont.

A szakértők úgy vélik, a szükséges lépések meghozatala nélkül felfoghatatlan veszteségek fogják érni az ökoszisztémát.

A csapat 25 ezer veszélyeztetett faj esetében mérte fel az evolúciós történetet, és arra jutott, hogy összesen mintegy 50 milliárd évnyi evolúciós örökséget fenyeget az emberiség a városok és utak építésével, az erdők irtásával és egyéb tevékenységekkel.

Kép: Getty Images

A veszélyben lévő állatok között találni a komoly evolúciós múlttal rendelkező tapírokat és tobzoskákat, illetve a furcsa megjelenésű lila békát és a papucscsőrű madarat. A kutatók szerint az érintett fajok közül több is kulcsszerepet tölt be saját élővilágában, a tapírok például ürülékük révén járulnak hozzá a magok terjedéséhez. Az új tanulmány újabb bizonyíték arra, hogy sürgősen cselekednünk kell az állatok védelmében.

A természetvédelmi csoportok szerint a koronavírus-járvány munkájukat és finanszírozásukat is megzavarta. A szakértők attól tartanak, hogy a COVID-19 hatásai éveken át érezhetőek lesznek a természetvédelemben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!