Miközben a devizahitelesek egy része jól járt a kormány otthonvédelmi programjával, nem panaszkodhatnak a közreműködő ügyvédi irodák sem: az állam kizárólagos üzlettel tolta meg Varga István volt fideszes országgyűlési képviselő, Pfeifer Tamás és Borsfai Balázs ügyvédi irodáit. Ők hárman bonyolíthatják le, hogy a korábban bajba jutott családok jutányos áron visszavásárolják ingatlanaikat a Nemzeti Eszközkezelőtől.


A 24.hu megtudta,

az ügyvédek konzorciuma összesen több mint 400 millió forint garantált bevételhez jut azzal, hogy több ezer devizahiteles kizárólag velük készíttetheti el a szükséges formaszerződést.

Eddig több mint négyezer szerződést készítettek el a jogászok, ezáltal pedig csaknem 250 millió forint ügyvédi munkadíjat vettek fel az eszközkezelőtől.

Ennek előzménye, hogy 2018 végén törvénybe iktatták: azok a devizahitel-károsultak, akik a válság idején eladták az ingatlanjukat, majd évekig visszabérelték azt a kormány által létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-től, részletfizetéssel vagy egyösszegű vásárlással újra saját tulajdonba vehetik a lakásukat. Noha az egykori adósok azt is választhatták, hogy bérlőként maradnak a lakásban, a túlnyomó többség, több mint 28 ezer család úgy döntött, él a visszavásárlás lehetőségével. Közülük 6400-an nyilatkozták azt, hogy egy összegben fizetnek az ingatlanért. Az ügyvédek feladata az volt, hogy ehhez a 6400 adásvételhez készítsék el a szerződéseket.

A 24.hu tavaly többször is kérte először a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-től, árulja el, kik voltak a kiválasztott ügyvédek, és milyen feltételekkel működhettek közre a programban. A választ többszöri halasztás után végül közérdekű adatigénylésünkre érkezett meg fél évvel azután, hogy először érdeklődtünk.

A Nemzeti Eszközkezelő közölte, arról állapodott meg az ügyvédekkel, hogy a megbízási díj szerződésenként 50 ezer forint plusz áfa lesz, amitől csak kivételes esetben lehet eltérni. Ez az összeg nem számít ugyan magasnak a hasonló adásvételi ügyletek lebonyolításáért felszámolt díjak között, de ekkora megbízásdömping nem nagyon volt még a magyar ingatlanpiacon.

Kiderült az is, hogy az ügyvédi irodákat meghívásos pályázaton választották ki a művelet lebonyolításához. A magyarázat szerint rövid volt a határidő a törvényben megszabott eljárásrend miatt, ezért választották ezt a módszert.

A kiválasztottak egyike Varga István volt MDF-es, majd fideszes országgyűlési képviselő irodája. Varga a program indulásakor épp a kormánysajtó felügyeletére létrehozott fideszes médiaalapítvány, a KESMA kuratóriumi elnöke volt, igaz, nem sokáig maradt a poszton. 2019 februárjában egy interjúban szokatlan hangnemben szólt be a kormánypropagandát nyomó médiának, mint mondta,

igényes, jó tollú újságírókat, és nem kell megsértődni, nyugodtan mondhatom, inkább a másik oldalon látok.

A felháborodás hatására Varga hamar lemondott a KESMA vezetéséről. Akkori értesülésünk szerint a selyemzsinór Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodája kézbesítette neki, ám nem maradt feladat nélkül, a Nemzeti Eszközkezelő ezt követően kötötte meg vele a százmilliós megállapodást.

De nem csak Varga köthető a kormányoldalhoz: a Pfeifer és Endl Ügyvédi Iroda egyik vezetője, Pfeifer Tamás szakmai karrierje Gulyás Gergelyével együtt indult. A Miniszterelnökség jelenlegi vezetője és Pfeifer 2005-ben közösen hirdette meg a Budapesti Ügyvédi Kamarában az ügyvédjelöltek kamarájának alapítását. A harmadik befutó, Borsfai Balázs győri ügyvéd korábban főleg közbeszerzési ügyekkel foglalkozott. Az ő irodájában bontották például az Audi Hungária Közalapítvány óvodaépítési projektjére beérkezett ajánlatokat.

A 24.hu megkereste a Varga Istvánt, aki elismerte, hogy irodája korábban nem adásvételi szerződésekkel foglalkozott, de miután tíz embert ráállított a szerződésekre - amelyek szerinte bonyolultabb feladatokat jelentettek, mint azt a külső szemlélő gondolhatja - teljesítették a megbízást.

Kiemelt kép: Bruzák Noémi/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!