Sajtóinformációk szerint a három halálos áldozattal járó támadásért a 26 éves Issza al H. a felelős. A szíriai férfi 2022 decemberében érkezett Németországba, de a hivatalos menekültstátuszt nem kapta meg.


Szombat este feladta magát a német rendőröknek a solingeni késes támadás feltételezett elkövetője. A támadást magára vállalta az Iszlám Állam.

A Telex összefoglalója szerint a Spiegel közölte: szombaton este 11 óra körül egy koszos és véres ruhát viselő férfi egy utcai ellenőrzőpontnál azt mondta a német rendőröknek, hogy ő követte el a péntek esti solingeni késes támadást, melynek során hárman meghaltak és nyolcan súlyosan megsérültek. Ahogyan beszámoltunk róla, a támadás a város alapításának 650. évfordulóját ünneplő fesztiválon történt, amelyet a templom előtti téren tartottak. A támadó háromnegyed tíz körül válogatás nélkül rárontott a békésen ünneplőkre, és helyszíni beszámolók szerint célzottan az emberek nyakát vagdosta a késével.

Herbert Reul, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi belügyminisztere a német közszolgálati csatorna, az ARD adásában vasárnap megerősítette, elfogták a férfit, akit a solingeni késes támadás miatt kerestek. A Bild úgy tudja, a férfi a késes támadás óta egy ház udvarában bujkált.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!