A Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) kizárta tagjai közül a Spirit Színház Nonprofit Kft.-t. Ahogy a szervezet honalpján olvasható, a kizárási eljárás elindítását a FESZ-hez benyújtott, Perjés János tulajdonost érintő panaszbejelentések alapján lefolytatott vizsgálatról készült jelentés, illetve az abban tett vizsgálóbizottsági javaslat indokolta. A vizsgálati jelentés hat sértett panaszát tartalmazza, további panaszosok teljes anonimitást kértek.


A vizsgálóbizottság a vizsgálat során tudomására jutott információk és bizonyítékok alapján megállapította, hogy a Spirit Színház Nonprofit Kft. vezető tisztségviselői tevékenységtől való eltiltás hatálya alatt álló tulajdonosa a színház tevékenységében döntéshozóként vesz részt, közvetlen és érdemi befolyása van a műsorpolitikára, a szerződtetésre, a pénzügyi folyamatokra, ily módon nem formális hatalommal rendelkezik a foglalkoztatottak felett.

A vizsgálat során feltárt események, a beszámolókban leírt esetek a bizottság megállapítása szerint a hatalommal való visszaélés különböző megnyilvánulási formái:

  • félelemkeltő magatartás
  • fenyegetés
  • verbális abúzus
  • fizikai veszélyeztetés, kisebb súlyú fizikai erőszak
  • kiskorú foglalkoztatása az adott tevékenységre vonatkozó szülői engedély nélkül.

Perjés János színész 2011-ben alapította meg a Spirit Színházat, melyet jelenleg magánszínházként vezet, önállóan kialakított repertoárral. A színház 2015 óta önálló, állandó játszóhelyen működik Budapesten

Ahogy a közleményben írják, a FESZ 2019 novemberben meghirdette a Biztonságos Terek Projektet, és több tagszervezetével együtt etikai nyilatkozatot fogadott el, amelyhez számos színházi szervezet csatlakozott. Ekkor dolgozta ki a FESZ azt az eljárásrendet, amelyet a jelen etikai eljárásban is alkalmazott. A FESZ az etikai nyilatkozatban meghatározott alapelvek és magatartási szabályok érvényesítését tagszervezeteitől is elvárja, ezért az eljárásban azt vizsgálta, hogy a panaszokkal érintett magatartások hogyan minősíthetőek ezen elvek és magatartási szabályok szempontjából.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!