Orbán Viktor miniszterelnök a Hírt TV-nek adott szerdai interjújában arról beszélt, hogy Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke "Soros György tenyeréből eszik". Jourová a Hospodárské Noviny című cseh lapban megjelent interjúban azt mondta, hogy nincs kapcsolatban Soros Györggyel, akivel egyszer, 2016-ban valóban találkozott, amikor az üzletember az ukrán jogrendszer reformja iránt érdeklődött nála.


Határozottan visszautasítom, hogy valamiféle szövetségről vagy hasonló elméletekről lenne szó

- folytatta Jourová. Az EB-alelnök nem ért egyet Varga Judit igazságügyi miniszter azon értékelésével sem, hogy a jogállamisági jelentés magyar része nem objektív és a Magyarország-ellenes szervezetek anyagai alapján készült.

Transzparensek vagyunk, és egy sor olyan, Magyarországon működő szervezetet szólítottunk meg, amelyeknek tekintélyük van és ismerik a helyzetet. Továbbá mind Magyarországon, mind más országokban is legfőbb partnereink a minisztériumok, az ügyészségek és az állami szervek voltak

- nyilatkozta.

Személyesen és igen szigorúan felügyeltem azt, hogy az értékeléseknél ne jelenjenek meg a néhány állammal, mint például Magyarországgal szembeni előítéletek

- szögezte le Jourová, aki visszautasította azokat a magyar bírálatokat is, amelyek szerint a testület jogállamisági jelentésének Magyarországot érintő részét csak a magyar ellenzéki szervezetek információi alapján állították össze.

kiemelt kép: MTI/EPA/Reuters/Yves Herman


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!