Luca Zaia elmondta, hogy a Venetóban élő és dolgozó magyarok az egyik legjobban integrált közösséget képviselik a majdnem ötmillió lelket számláló tartományban. Hozzátette: nyáron a magyar turisták visszatértét várják, hiszen állandó vendégeknek számítanak, s nemcsak a venetói tengerpartokon, hanem a hegyekben is.


Nem engedhetjük meg magunknak, hogy lemondjunk a nyári szezonról

- hangoztatta Zaia.

Szerinte a magyarok nyugodtan foglaljanak szálláshelyet, tervezzék az idén is a nyarat Venetóban, mivel akármilyen védőoltásban részesültek, az oltási igazolással rendelkezők bármilyen más előírás nélkül mehetnek hozzánk, amire személyes garanciát vállal. Hangsúlyozta, hogy oltás nélkül is "teljes biztonságban" nyaralhatnak, mivel a tartomány nagy tempóban végzi a koronavírus elleni oltást, az idegenforgalmi dolgozókat az elsők között oltják be, és mire megkezdődik a turistaszezon már a velencei vaporetto-komphajókon is oltási állomásokat működtetnek majd.

Májustól változhatnak a szabályok

Egészen április végéig az Európai Unió tagállamaiból érkezőknek vagy oltási igazolást, vagy negatív PCR-tesztet kell felmutatniuk, utóbbi esetében ötnapos karantén is kötelező. Májustól változhatnak a szabályok. Luca Zaia hangsúlyozta, hogy Itáliában az ország északkeleti részén fekvő régió fogadja a legtöbb látogatót, és ez a vidék nemzetközi szinten is idegenforgalmi "nagyhatalomnak" számít.

Adatai szerint

  • 2019-ben 71 millió turista érkezett Venetóba, hatvannyolc százalékuk volt külföldi, többségükben németek, osztrákok, hollandok, svájciak. De a térség kiemelt célállomásnak számított a brit, amerikai, orosz és kínai turisták körében is.
  • Az új típusú koronavírus okozta Covid-19 hatására tavaly 32 millióra csökkent a látogatók száma, és a külföldiek közel hetven százaléka távol maradt.
  • A regionális idegenforgalmi ágazatban az utóbbi egy év alatt mintegy negyvenezren veszítettékel a munkájukat.

A tartományt 2010 óta irányító Luca Zaia, aki a jobboldali Liga párt politikusa, kifejtette, hogy Veneto nem csupán Velence városát jelenti. Kiemelte, hogy a népszerű Jesolo, Bibbione, Caorle a leglátogatottabb olasz strandok között szerepel, a Dolomitok télen és nyáron egyaránt turistacsalogató, s kivált igaz ez a 2026-os téli olimpia közeledtével. Megemlítette, hogy a Garda-tó és környéke szintén kiemelt üdülőhelynek számít, a régió híres borturizmusával együtt.

Oltási előny

Zaia elfogadhatatlannak nevezte a görögországi szigetek idegenforgalmi "taktikázását", vagyis hogy Covid-19-től mentes területként reklámozzák magukat. Az olasz szigetek, közöttük a kisebb Lampedusa, Capri, valamint a nagyobb Szicília és Szardínia is lakosságuk teljes átoltását szorgalmazzák a nyári szezon megnyitása előtt. Luca Zaia emlékeztetett: egyik olasz tartomány sem élvez ilyen "oltási előnyt".

Ami a nyári nyitás dátumát illeti, a vendéglátás és a szállodák újraindulásával Luca Zaia a "minél előbbi" időpontban reménykedik. Roberto Speranza egészségügyi miniszter májusra ígérte a szezonindítást, a turisztikai tárca vezetője, Massimo Garavaglia azonban június 2-t jelölte meg.Az új típusú koronavírus járványa tavalyi kezdetekor a gócponttá vált Veneto az elsők között szembesült a válsághelyzettel, és most az elsők között áll az oltásban is. A nyolcvan év felettiek oltása a napokban fejeződik be, a hetven évnél idősebbek fele már megkapta az első dózist, a hatvanasokat pedig júniusig oltani akarják. A kormányzó számításai szerint szeptember-októberre már a harmincéveseknél tarthatnak.

Zaia elmondta, hogy a legnagyobb problémát a vakcina hiánya jelenti: a venetói egészségügy napi százezer oltást lenne képes beadni, ehhez képest a régió hetente 150 ezer adagot kap.

Nem lehet ilyen helyzetben ideológiai vitát folytatni a vakcinákról, minden hatékony oltóanyagot használni kell, ezért az Európai Gyógyszerügynökségnek minél gyorsabban döntenie kell az orosz vakcináról

- jelentette ki Luca Zaia. Megjegyezte, korábban senki sem firtatta a bevált gyógyszerek földrajzi származását.

Koronavírus - Még több hír a témában

Nagy pofonba szaladtak bele a csehek, a magyarok enyhítették a fájdalmat

Hiába borzalmas a járványhelyzet, Babis miniszterelnök megmakacsolta magát.

Akár június közepéig is bezárhat Németország

WHO: Zavar és gondatlanság uralkodik a pandémia elleni fellépésben

Kiemelt kép: Jelmezes résztvevő a velencei karneválon a Szent Márk tér közelében 2020. február 23-án. Luca Zaia, az északkelet-olaszországi Veneto tartomány kormányzója ezen a napon jelentette be, hogy a koronavírus-járvány olaszországi terjedése miatt megszakítják a velencei karnevált.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!