Egy férfi a Redditen osztotta meg, hogy véletlenül megkérte a barátnője kezét. Mindig is gondjai voltak az alvással, ami miatt az Ambien nevű altatót szedi, mára már 40 miligrammot vesz be belőle, amit az ajánlott duplája.


Volt egy eljegyzési gyűrűm az éjjeliszekrény fiókjában… felkeltem és az ujján viselte a gyűrűt és elmondta, mi történt. Egészen megrázott, mert szarra sem emlékszem

- írta a férfi beszámolójában. Ahogy arról sem volt egy cseppnyi emléke sem, hogy az eljegyzés után még a Facebook-oldalán is átállította a kapcsolati státuszát.

Nem terveztem, hogy a következő másfél évben megkérem a barátnőm kezét, és valószínűleg egy jobb gyűrűt adtam volna neki, de az Ambien felgyorsította a folyamatot

- tette még hozzá.

2017-ben a New York Magazine készített egy cikket Things You Did on Ambien (Dolgok, amiket Ambien használata alatt tettél) című Subredditről, amiben olyan emberek írják le a tapasztalataikat, akik bizarr dolgokat műveltek a gyógyszer hatása alatt. Volt, aki őrült üzeneteket küldött, volt, aki kitakarította a konyháját, és olyan is, aki

megépített egy szekrényt.

(via NYPost, kiemelt kép: iStock)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!