Július 17-én jelenik meg a PlayStation 4 idei utolsó exkluzív játéka, a Sucker Punch fejelsztőcsapat által készített Ghost of Tsushima, amihez megérkezett a megjelenéshez időzített, mondhatni végső előzetes. A program a 13. századba kalauzolja a játékost, a Japánhoz tartozó Cusima szigetére, ahol egy Jin Sakai nevű szamurájjal kell helyt állnunk a mongolok első inváziója közepette.

A Ghost of Tsushima műfaját tekintve egy külső nézetes, szabad világú akciójáték, ahol az elsődleges küldetésünk, hogy elejét vegyük Japán teljes lerohanásának, de emellett rengeteg mellékküldetés és egyéb elfoglaltság várja a játékosokat, méghozzá több tucat órán keresztül.

A programban jelentős szerepet játszik a harc, amiben főleg a főhősünk katanája és íjai lesznek a segítségünkre, de emellett számos egyéb trükk (bombák, pengék, mérgek) is rejtőzik a szamurájunk tarsolyában, és főleg a játékstílusunktól függ, hogy milyen módon számolunk le az ellenfelekkel.

Szamuréjként kell helyt állnunk a mongolok inváziója közepette. Fotó: SIE

A játék során a karakternek nemcsak a képességei, de a felszerelése is fejleszthető, és a történet előrehaladtával újabb és újabb lehetőségek nyílnak meg számára, amiknek hála egyre hatékonyabban veszi fel a kesztyűt a mongolokkal szemben. A szerkesztőségben már jó pár napja nyüstöljük a programot, a teszt embargója július 14-én délután jár le, így hamarosan kiderül, hogy pontosan miképp is sikerült a PlayStation 4 kifejezetten sikeres pályafutását lezáró utolsó nagyobb volumenű videójáték.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!