Egy Siklós környékén tevékenykedő uzsorás egyik áldozata ellen több mint húsz éve indított végrehajtási eljárást szüntetett meg az ügyész keresetének köszönhetően a Siklósi Járásbíróság.


A Baranya Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a siklósi férfit nyolc év tíz hónap fegyházra ítélték 2011-ben zsarolás, csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt, amiért uzsorakölcsönöket adott rászoruló, kilátástalan anyagi helyzetben lévő környékbelieknek.

A férfi az átadott összegek többszörösét tartalmazó kölcsönszerződéseket és elismervényeket íratott alá áldozataival, majd követelte tőlük ezen összegek megfizetését. Az uzsorás 3,5 millió forintot adott át a rászedett embereknek és több mint 34 millió forintot követelt vissza tőlük. A követelt összeg csaknem felét be is hajtotta, azokban az esetekben pedig, amelyekben nem járt sikerrel, végrehajtási eljárást indított a sértettek ellen.

Egyik áldozatának, egy rossz egészségi állapotban levő nőnek 2000-ben 70 ezer forint kölcsönt adott annak fejében, hogy később 500 ezer forintot kap vissza. Erre a félmillióra indított végrehajtást 2001-ben, ami 2021-ben már hárommillió forintért folyt. A rossz egészségi állapotban levő, jogainak védelmére nem képes áldozat 2021-ben a megyei főügyészséget kérte, hogy járjon el a végrehajtás megszüntetése érdekében.

A vádhatóság tavaly novemberi indítványának helyt adva a Siklósi Járásbíróság idén januárban jogerősen megszüntette a nő ellen folyó végrehajtási eljárást.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!