A világon elsőként akar űrmissziót indítani az Európai Űrügynökség (ESA) a világűrben hátrahagyott hulladékok begyűjtésére - jelentették be hétfőn az illetékesek az MTI szerint.

A tervek szerint 2025-ben induló ClearSpace 1 elnevezésű misszió a Clear Space nevű svéd start-up által vezetett konzorciumi együttműködésben valósul meg.

A csaknem 120 millió eurós projekt előkészületei jövő márciusban kezdődnek.

Első lépésként űrszondát akarnak felküldeni, azzal a feladattal, hogy alacsonyabb keringési pályára hozza le az ESA egy régi rakétájának egy részét, amely így elég majd a légkörben. Később újabb űreszközöket küldenek majd a nagyobb űrhulladékok begyűjtésére.

A kereskedelmi űrutazás beindulásával várhatóan erősen meg fog növekedni az űrhulladék mennyisége, ami növelheti az űrkarambolok kockázatát. Ezen kívül nő az aggodalom amiatt is, hogy a nagyobb méretű űrhulladékok a Föld felszínére zuhannak.

Fotó: iStock

Jan Wörner, az ESA főigazgatója a szervezet darmstadti irányítóközpontjában hétfőn elmondta, hogy a ClearSpace 1 olyan úttörő kezdeményezés, amelyre azonnali szükség van.

Holger Krag, az ESA űrszeméttel foglalkozó részlegének vezetője szerint az űrben lévő tárgyak akár 40 ezer kilométeres óránkénti sebességgel csapódhatnak egymáshoz.

A projekt megvalósulását az teszi lehetővé, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) 22 tagállama novemberben rekordnagyságú, 14,4 milliárd eurós költségvetés biztosítására kötelezte el magát a következő három-öt évre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!