A Microsoft tavaly nyáron közölte, hogy lassan búcsút int a szépmúltú Internet Explorer 11 böngészőnek, majd a régi Edge támogatását is befejezi, miután kiadták a vadiúj, Chromium-alapú Edge-t.

A redmondi cég nemrég mutatta meg a "Windows következő generációját", a Windows 11 néven emlegetett asztali operációs rendszert, és ennek kapcsán szóba került az Internet Explorer is. Ahogy az nem túlságosan meglepő, a Windows 11-es verziójában már teljesen le lesz tiltva a böngésző, a cég tájékoztatása szerint az Internet Explorer 11 asztali alkalmazás nem fut majd a rendszeren, az alapértelmezett böngésző pedig a Microsoft Edge lesz. Ez azért is fontos momentum, mert az Internet Explorer több mint 20 éve minden új Windows-verzió része volt, ami a Windows 11-gyel most véget ér.

A cég korábban arra kérte a Windows 10 felhasználóit, hogy váltsanak át Microsoft Edge-re, illetve blogbejegyzésben közölték a pontos dátumot is: az Internet Explorertől 2022 júniusában végleg búcsút vesznek. Ugyan effektíve az Explorerre (IE) már tavaly ráhúzták a rolót, a felhasználók még mindig használhatják a gépükön a meglévő szoftvert, korlátozott funkciókkal, a határidő után már ez se lesz lehetséges.

Kapcsolódó

Bemutatkozott a Windows 11

A Microsoft hivatalosan is megmutatta, mit ért a Windows következő generációja alatt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!