Megválasztották szerdán a németországi Türingia tartomány miniszterelnökének Bodo Ramelow korábbi kormányfőt, ezzel véget ért a tartomány kormányozhatóságát fenyegető politikai válság.

A Baloldal (Die Linke) politikusát a tartományi parlament a harmadik fordulóban választotta meg. Az első két fordulóban a radikális jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) frakcióvezetője, Björn Höcke is indult, a harmadikban, amikor már csak a leadott szavazatok többségére volt szükség a tisztség elnyeréséhez, Ramelow volt az egyetlen jelölt. Igennel 42 képviselő, nemmel 23 képviselő szavazott, 20 képviselő tartózkodott. A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) 5 képviselőből álló frakciója nem vett részt a választáson.

Björn Höcke kezet nyújt Bodo Ramelow tartományi miniszterelnöknek, aki azonban nem viszonozza a gesztust. Fotó: Maja Hitij/Getty Images

A Baloldalnak, a szociáldemokratáknak (SPD) és a Zöldeknek együtt éppen 42 képviselőjük van. A három párt az előző, 2014-2019-es ciklusban parlamenti többségre támaszkodva vezette a tartományt. A következő hónapokban kisebbségben kormányoznak, és a tervek szerint 2021 áprilisában előrehozott választást tartanak.

A kormányzáshoz külső támogatást biztosít a Kereszténydemokrata Unió (CDU). A kereszténydemokraták vállalták, hogy támogatnak egy sor kormányzati intézkedést, és közreműködnek a 2021-es költségvetés elfogadásában. Amint ez sikerül, közösen kezdeményezik a tartományi parlament feloszlatását és az új választás kiírását 2021. április 25-re.

A Baloldal, az SPD és a Zöldek koalíciója a tavaly októberi Landtag-választáson veszítette el többségét. A három párt hónapokig tartó egyeztetések után úgy döntött, hogy megpróbál kisebbségben kormányozni. Kísérletük február elején kudarcba fulladt, mert a CDU-frakció nem volt hajlandó külső támogatóként megszavazni Bodo Ramelow-t miniszterelnöknek. Arra hivatkoztak, hogy a CDU nem működhet együtt az egykori keletnémet állampárt utódszervezetéből létrejött Baloldallal.

A február 5-én tartott miniszterelnök-választáson végül az FDP jelöltje, Thomas Kemmerich nyerte el a tisztséget. Ez országos politikai válsághoz vezetett, mert megválasztásához pártja, a CDU és az AfD képviselői együtt biztosították a többséget, holott mind a liberálisok, mind a kereszténydemokraták kizárják az együttműködést az AfD-vel. A voksolás titkos volt, és az AfD nem jelentette be nyilvánosan előre, hogy a harmadik, döntő fordulóban képviselőik kihátrálnak saját jelöltjük mögül, és átszavaznak az FDP-s aspiránsra.

Thomas Kemmerich elfogadta az eredményt, és letette a miniszterelnöki esküt, de az országos felháborodás miatt a megválasztása után egy nappal bejelentette, hogy lemond a tisztségről, amint megtalálják a távozás jogilag megfelelő módját. A történtek miatt ráadásul lemondott a CDU elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer, így kérdéses az is, hogy ki lesz a vezető kormánypárt kancellárjelöltje, hiszen Angela Merkel a ciklus végén visszavonul, és sokan a pártelnöki székben őt váltó AKK-t várták befutónak.

Kormányzása talán legnehezebb napjai várnak Angela Merkelre

A nagyobbik német kormánypárt ismét válságban van, kérdés, ki próbálhatja meg kiemelni belőle. Közben a német gazdaságról is rossz hírek jöttek.

A korábbi NDK területén fekvő Türingia a 16 német tartomány között az egyetlen, amelyben az egykori Német Szocialista Egységpárt utódszervezete és nyugati baloldali csoportok egyesülésével létrejött Baloldal vezetésével működik kormány.

Kiemelt kép: Maja Hitij/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!