Lapinformáció szerint a balatonfűzfői strand mellett a polgármester fiának ötletére strandröplabda-centrumot építenek majd.


Kivágtak egy jelentős részt a balatonfűzfői strand mellett található erdő fái közül. A tóparti település önkormányzata elfogadta a polgármester fiának az ötletét, hogy azon a részen strandröplabda-centrumot hozzanak létre.

A fák kivágása után egy fűzfői Facebook-csoportban Marton Béla polgármester azt írta, hogy a fairtás építési területen volt: „E terület beépíthetőségét eddig senki nem kifogásolta egyetlen rendezési tervi munkafázisban sem az elmúlt 30 évben” – válaszolta azoknak, akik felelősségre vonták a pusztítás miatt.

A polgármester elhárította felelősséget, azt állítva hogy a

"strand és a Sirály kikötő közötti terület az önkormányzat tulajdonában van, és nem Natura 2000-es besorolású"

- írta a 24.hu.

A 24.hu birtokába jutott egy hivatalos dokumentum, melyből kiderül, hogy a "három helyrajzi szám alatt nyilvántartott terület már hosszú ideje védettséget élvez, és jelenleg is Natura 2000-es oltalom alatt áll mindhárom" - írta meg a lap. A védettség az ingatlan-nyilvántartásban is szerepel.

A Natura 2000-es oltalom a favágással sem szűnik meg - írja a 24.hu. A lap információja szerint a fakivágásról a hatóságokat sem értesítették, és engedélyt sem kértek rá. A terület besorolásáról pedig az önkormányzati képviselőket sem tájékoztatták a szavazás előtt.

Címlapkép: illusztráció, forrása: Pixabay



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!