A kereskedelemben működő két szakszervezet, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSz) közös sajtónyilatkozatot adott ki a vasárnapi nyitva tartással kapcsolatban. Azt írták, mindketten fontosnak tartják a vasárnapi nyitvatartás módosításával kapcsolatos közvéleménykutatás elkészítését.

Először arról jött hír, hogy Schmidt Máriáék cége fogja készíteni a felmérést, de ezt aztán cáfolták:

Budapest, 2019. április 3. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum fõigazgatója elõadást tart a

Schmidt Máriáék cáfolják, hogy felmérést készítenének a vasárnapi boltzárról

Ez már a második cáfolat a Magyar Nemzet cikkével kapcsolatban.

A két szakszervezet szerint elengedhetetlen a társadalmi párbeszéd, ezért szeretnék megismerni a vásárlók és a munkavállalók véleményét is. A szakszervezetek véleményüket és javaslatukat a kutatás eredményétől függően fogják kialakítani - tették hozzá. Tavaly a KDFSz még vasárnapi zárvatartással kampányolt, de azt nem támogatta a kormány. Nemrégiben pedig azt vetette fel szintén a kisebbik szakszervezet, hogy rövidíteni kellene a vasárnapi nyitvatartáson, innen jött az, hogy fel kellene mérni, mit szeretnének a vevők és a dolgozók.

A szakszervezetek kijelentették továbbá, hogy a felmérés során együttműködnek a munkáltatói szervezetekkel, a kérdések összeállításától egészen a kiértékelésig. Álláspontjuk szerint ez biztosítani fogja, hogy a felmérés eredményét mindkét fél hitelesnek és valósnak fogadja el.

Az MGYOSZ cáfolta, hogy támogatnák a vasárnapi nyitvatartás rövidítését, viszont a független felmérést ők is jó ötletnek tartják:

Mégsem olyan egységes a kiállás a vasárnapi nyitva tartás korlátozása mellett

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége közleményben hárítja, hogy támogatta volna a javaslatot.

A megkérdezés eredményeit és az azt követő esetleges lépéseket a szakszervezetek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) kívánják megvitatni. Mivel a kérdés nemcsak a kereskedelemben dolgozó munkavállalókat, hanem valamennyi vásárlót érint, ezért véleményük szerint ez a színtér a legalkalmasabb az egyeztetésre.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete elkötelezett a munkavállalók iránt, ezért kiemelten fontosnak tartja, hogy a kereskedelemben dolgozók véleményét figyelembe véve, és érdeküket képviselve hozzon döntést az adott kérdésben. A vasárnapi nyitvatartás kapcsán a két szakszervezet együttműködik, és folyamatosan egyeztet egymással. Teszi ezt mindazért, hogy eredményesen és minél hatékonyabban képviselje szakszervezeti tagságát.

Kiemelt kép: MTI / Vajda János


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!