Az ország északi felében a felhők, míg délen a napsütés lesz túlsúlyban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egy részén pedig párás, ködös maradhat az idő, és ott szitálás, kisebb eső előfordulhat. Éjszaka nagy területen képződik köd és rétegfelhőzet, amely vasárnap az északkeleti megyékben nem oszlik fel, középen és nyugaton azonban több-kevesebb napsütés is lehet. Az északnyugati szél eleinte többfelé lesz élénk vagy erős, de a Délnyugat-Dunántúlon és északkeleten gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Vasárnap csak kevés helyen élénkül meg a szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és 4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap a naposabb részeken 10 és 15, északkeleten viszont csak 5 és 9 fok között valószínű.

Kapcsolódó

Már délelőtt megdőltek a 101 éves melegrekordok

Nyugaton 16 foknál is melegebb volt.

Egész Európában szokatlanul enyhe levegő árasztotta el a déli és középső területeket, így a csúcshőmérséklet nagy területen meghaladja a 15 fokot. Még Észak-Európában is enyhült az idő, de azért arrafelé még mindig erősen fagy. A Kárpát-medence időjárását enyhe légtömeg alakítja, a frontok időnként érintik hazánkat, de számottevő változást egyelőre nem okoznak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!