Várkonyi Andrea műsorvezető-üzletasszony tavaly augusztusban otthagyta Mészáros Lőrinc akkor válófélben lévő feleségének csatornáját, a Life TV-t, és saját vállalkozást indított. A kicsit több mint öt hónapja alapított, Várkonyi 76 százalékos többségi tulajdonában lévő Whitedog Media Kft. horgára máris nagy hal akadt: a reklámügynökségi tevékenységgel foglalkozó cég ügyfelei között tudhatja a Mészáros Csoportot is. Mindez persze annak fényében talán kevéssé meglepő, hogy az Érdről indult, az Opten szerint nyolc főt foglalkoztató vállalkozás mindössze pár hetesen egy olyan Andrássy úti palotába költözött, amely történetesen Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdoshoz köthető.

Ahogyan a 24.hu megtudta, nem ez az egyetlen kapcsolat: Mészárosék Várkonyi cégére bízták a cégcsoport társadalmi felelősségvállalási programjának keretében elindított High Tech Suli pályázatot. A cél nemes, iskolákat támogatnak nemcsak nagy értékű digitális tantermek kialakításával, hanem a tanárok informatikai továbbképzésével is. A pályázat lezárult, honlapjuk szerint öt iskola örülhet digitális tanteremnek és tanári továbbképzésnek.

Értesülésünket Várkonyi Andrea írásban erősítette meg. Mint fogalmazott:

Megtiszteltetés volt számunkra, hogy a Mészáros Csoport a WhiteDog Mediát bízta meg jótékonysági programjának kreatív fejlesztésével és menedzselésével, minden ügynökség életében rendkívüli, amikor egy ilyen nemes célért dolgozhat. A pályázat bírálóbizottságába természetesen szakmai, támogatói és ügynökségi oldalról is érkeztek delegáltak.

A Mészáros Csoporttól a megbízás ténye mellett arról is érdeklődtünk, miért döntöttek egy külsős cég mellett, hiszen a Mészáros birodalomnak van saját kommunikációs cége, mégpedig a Talentis Event and Marketing Kft., amelynek Várkonyi egykori Life TV-s főnöke, Mészáros Lőrinc volt felesége, Kelemen Beatrix Csilla az ügyvezetője. Válaszuk szerint a vállalatcsoport méretéből adódóan is elengedhetetlen, hogy bevonjanak marketing- és médiaügynökségeket az időszakosan felmerülő, projekt szintű munkákba. "A High Tech Suli programon a kezdetektől a WhiteDog Media Kft.-vel dolgozunk együtt. Mindazonáltal az ügynökségi, partneri szerződéseink tartalma - amint az az üzleti életben megszokott és elvárt - nem nyilvános", tették hozzá.

Ez egy kicsit közelebb visz ahhoz a kérdéshez, amelyet a Whitedog Media Kft., illetve Várkonyi Andrea nem válaszoltak meg: mikorra datálódik az üzleti kapcsolat kezdete a Mészáros Csoporttal. Híradások szerint az első pályázati kiírás 2020 utolsó negyedévében jelent meg, így Mészárosék egy mindössze pár hónapos, fellelhető referenciákkal és honlappal nem rendelkező ügynökségre bízták jótékonysági programjuk kreatív fejlesztését, menedzselését. Várkonyi Andreáról és Mészáros Lőrincről januárban a Telex jelentetett meg közös fotót, ezen az üzletasszony és a felcsúti milliárdos - vélhetően biztonsági emberek gyűrűjében - a budapesti New York Café előtt várakoznak.

Az Orbán Viktor miniszterelnök barátjaként is ismert Mészáros Lőrinc a Forbes listája szerint Magyarország leggazdagabb embere, alaposan lekörözve az éveken át a legvagyonosabbnak tartott Csányi Sándor OTP-vezért is. A felcsúti multimilliárdos és családja vagyonát 479,4 milliárd forintra becsülték.

Kapcsolódó

Mészáros Lőrinc magasan veri Csányi Sándort, és Vajna Tímea sem tűnt el

De két orosz is van a tíz leggazdagabb magyar között.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!