A járvány-veszélyeztetettség mostantól együtt él velünk, függetlenül attól, hogy az átfertőzöttség milyen fokú és lesz-e az ősszel újabb hulláma a koronavírusnak


- mondta a Portfoliónak Varga Péter Pál. A Budai Egészségközpont alapító-ügyvezetője szerint a jövőben egy állandósuló járványhelyzetben kell tovább folytatnunk az életünket. A veszélyeztettetség együtt él velünk attól függetlenül, hogy az átfertőzöttség milyen mértékű, lesz-e újabb hulláma a vírusnak.

A szakember felhívtaa figyelmet arra, hogy Európát különböző mértékben sújtotta a járvány, a magyar helyzet nagyon visszafogott volt.

Hogy a következő időszak miként alakul, arra azt mondta, a lakosság és az ellátórendszer dolgozóinak fegyelmezettsége kulcstényező.

Az állami ellátás kapcsán elmondta, hogy számolni kell azzal, a lakosság körében fokozódik az elégedetlenség, a megszokott elővigyázatossági intézkedések, így a távolságtartás, a beléptetés, a telefonos előszűrés a mindennapok részei maradnak. Rámutatott, a napi terhelés mellett a járvány miatt elhalasztott műtéteteket pótolni kellene, ám a jelenlegi finanszírozás erre nem elegendő.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!