"A Next Generation és az MFF forrásairól szóló vita elhúzódhat akár addig is, hogy jövőre még semmilyen forrásra nem lehet számítani az Európai Unió országaiban" - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaságnak adott interjújában, hozzátéve, egy kivétel van: az agrártámogatás 500 milliárd forintja, ami mindenképpen megérkezik a gazdákhoz.


Varga arra utalt, hogy a magyar és a lengyel kormány megvétózta a 2021-2027-es időszakra szóló uniós költségvetés, illetve a világjárvány miatti mentőcsomag elfogadását a jogállamisági mechanizmus tervezett bevezetése miatt. A pénzügyminiszter ugyanakkor azt is mondta, "optimális esetben", vagyis ha mégis megszületik a megállapodás, akár 2500 milliárd forintnyi pluszforrással is lehet számolni jövőre.

Ez már csak azért örömteli lenne, mert mint Varga kifejtette, 6,4 százalékos gazdasági visszaeséssel, az államháztartásban pedig durván 1700 milliárd forintnyi bevételkieséssel kell számolni, miközben a kiadások növekednek a koronavírus miatt.

"Ez azzal jár, hogy az eredetileg tervezett 1 százalékos hiány helyett a költségvetési deficit 9 százalék körül lehet majd az év végére" - mondta a miniszter, aki szerint a költségvetés és az államháztartás finanszírozása így is stabil, az ország működőképességének és a gazdaság újraindításának jövőbeli költségeire megvan a fedezet. Nem terveznek további devizakötvény-kibocsátást sem, a szaktárca hároméves tervet dolgozott ki a hiány és a 78-80 százalék közelébe ugró államadósság csökkentésére.

A miniszter elmondta még, várhatóan nem kell tartósan magas élelmiszerárakkal kalkulálni, a kormánynak pedig a forint hektikus időszaka ellenére ezután sem lesz árfolyamcélja, szerinte az EU-val folytatott vita sem rángatta meg annyira az árfolyamot, ami aggodalomra adhatna okot.

Úgy látja, a védőoltástól függ nagyon sok minden, így a gazdaság következő éves teljesítménye is. A gazdaságvédelmi operatív törzsnek összesen 76 javaslata volt, 44 már megvalósult, húsz folyamatban folyamatban van, tizenkét javaslatot pedig nem támogatott a kormány.

Koronavírus - Még több hír a témában

Tanárok országos koronavírus-szűrése: egy iskolát már be kellett zárni

Nincs számottevő hatása a vérplazmakezelésnek a súlyos betegeknél egy tanulmány szerint


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!