A gazdasági újranyitási akcióterv intézkedéseinek, a kifizetett kormányzati támogatásoknak köszönhetően 4-5 százalékos gazdasági növekedés lehet idén Magyarországon

- mondta Varga Mihály a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A pénzügyminiszter arról beszélt, hogy gazdaság újranyitási akciótervében szereplő, 10 millió forintos kamatmentes gyorskölcsön a legsérülékenyebb kis- és középvállalkozásoknak segít; a 100 milliárd forintos hitelkeretű program három év türelmi időt hagy a törlesztés megkezdésére, a kabinet ezzel is időt hagy arra, hogy az ágazat újra talpra állhasson.

Varga azt mondta, márciusig minden rendben ment, majd jött a járvány miatti hatalmas visszaesés. De szerinte a magyar gazdaságpolitika azonnal reagált a járvány hatásaival leginkább sújtott szektorok támogatásával, adócsökkentéssel, bértámogatással, a beruházások ösztönzésével.

Varga Mihály szerint a legsérülékenyebb ágazatok, különösen a turizmus és vendéglátás megfelelő támogatást kapott eddig is.

Emlékeztetett rá, hogy a vendéglátósokat már tavaly tavasszal több százmilliárd forinttal segítették, hogy felújításokat hajthassanak végre, amíg zárva kell tartaniuk. A járvány második hullámában pedig újra lehetővé tette az állami bértámogatást, aminek köszönhetően a munkavállalói bérek 50 százalékát a kormány biztosítja - közölte a miniszter, arról már nem beszélve, hogy sok vendéglátós a mai napig nem kapta meg a még tavaly igényelt bértámogatást, ezért változtatott is a kormány.

Kapcsolódó

Változtatnak a kifizetésen, előre megkapják a vendéglátósok a bértámogatást

A Magyar Nemzet cikke szerint a kormány egy összegben kifizeti február végéig a bértámogatást.

Varga ismertette, hogy a kormány a GDP 1 százaléka körüli, mintegy 400 milliárd forintos költségvetési hiányt tervezett 2020-ra, a koronavírus-járvány miatt azonban ez 8-9 százalékra, több mint 5000 milliárd forintra növekedett.

A pénzügyminiszter szerint "az elmúlt évek fegyelmezett és szigorú államháztartási gazdálkodása és az államadósság jelentős csökkentése" lehetővé tette, hogy "nem lehetett költségvetési akadálya az emberéletek megvédésének és a gazdaság újraindításának". Az államadósság elszállását Varga is elismerte.

Kapcsolódó

Varga: az államadósság a GDP 76-78 százalékára emelkedhet idén

A pénzügyminiszter szerint helyzetbe kell hozni az építőipart.

A tárcavezető fontosnak nevezte, hogy az államadósság devizaaránya nem változott, így az továbbra is 20 százalék alatt van, szemben 2010-zel, amikor még 50 százalék felett volt.

Elmondta, Magyarország a gazdaság tavalyi teljesítménye alapján az uniós országok középmezőnyében helyezkedik el az 5-6 százalék közötti visszaeséssel. Voltak országok, ahol brutális mértékű visszaesés történt: Spanyolországban 11 százalék, Franciaországban 8 százalék feletti csökkenést mértek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!