Miután még mindig nem lehet tudni, vásárolt-e a magyar állam a Pegasus nevű kémprogramból - Gulyás Gergely például az RTL Híradó kérdésére nem volt hajlandó elárulni ezt korábban -, a Telex a szerdai kormányülés előtt szeretett volna megtudni többet a témáról.


Varga Judit arra a kérdésre, hogy vett-e az állam vagy valamelyik szerve a szoftverből, azt mondta, ezek olyan szakmai kérdések, amelyekre neki igazságügyi miniszterként semmilyen rálátása nincsen.

Magyarországon alkotmányvédelem zajlik, ugye ez azt jelenti, hogy az alkotmányos rend elleni, illetve mindenféle hírszerzés-gyanús eseteket, tevékenységeket kell vizsgálni. És ezeknek a tevékenységeknek a vizsgálatáért a szakmai irányítás a belügyminisztériumhoz tartozik és a szakszolgálatokhoz

- fogalmazott az igazságügyi miniszter, aki hozzátette, hogy az igazságügyi minisztérium azért felel, hogy a jogszabályi kellékek meglegyenek.

Varga ezt követően azt mondta, az igazságügyi minisztériumban az engedélyek ki vannak szervezve, Völner Pál államtitkár adja meg vagy tagadja meg az engedélyeket. Végül nemzetközi hisztériakeltésnek nevezte az ügyet.

Pintér Sándor belügyminiszter a lap újságíróját az országgyűlési bizottsághoz irányította, szerinte Stummer Jánost kellene szerinte megkérdezni az ügyben. Arra a kérdésre, hogy ki tudja-e jelenteni, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nem használt és nem vett ilyen eszközt, Pintér azt felelte:

nekem ilyen kijelentésem sose volt, és most se teszem meg.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!