Magyarország belemenne egy újabb típusú jogállamiság-vizsgálatba, ha azt nemzeti és nem uniós szakértők végzik, erről beszélt Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben az Index cikke szerint. A miniszter ezzel azt a vonalat viszi tovább, amiről egy kiszivárgott kormányzati dokumentum alapján azt írtuk, hogy egyetlen célja, hogy a magyar kormány megakadályozza a valódi jogállami kontroll bevezetését.

Így kerülnék el Orbánék, hogy komoly következményei legyenek a demokrácia leépítésének

Birtokunkba került két nem nyilvános kormányzati dokumentum: a jelentésből és az előterjesztésből az következik, a magyar kormány arra játszik, hogy ne legyen valódi jogállami kontroll az EU-ban.

A taktika az, hogy a magyar kormány által propagált rendszerben a kormányok értékelnék egymást előre meghatározott kritériumrendszer és információforrások szerint. Ezáltal el lehetne érni, hogy olyan témák is előkerüljenek, amelyek "más tagországoknak is kellően szenzitívek".

Azaz ebben a rendszerben kölcsönösen félrenézhetnének a kormányok, és külső szakértők, intézmények nem kritizálnák őket.

Varga Judit ennek megfelelően úgy fogalmazott, hogy Magyarország hajlandó lenne elfogadni azt a párbeszéden alapuló értékelési mechanizmust, amit Michael Roth német és Didier Reynders belga külügyminiszterek javasoltak márciusban. Egy feltétellel: a tagállamok által küldött szakértők készítsék el az értékelést, és az eljárást az uniós intézményrendszeren kívül végezzék el.

A miniszter arról is beszélt, hogy Magyarország elkötelezett a jogállamiság iránt, de a fogalmat az országok különbözőképpen értelmezhetik az alkotmányos hagyományaik és jogi intézményrendszerük tükrében.

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ellátó finn kormány egyik legfontosabb célkitűzése az, hogy megreformálják a jogállamiság-védő eljárásokat. A jelenleg Magyarországgal és Lengyelországgal szemben folyó 7. cikk szerinti eljárás - aminek első tanácsi meghallgatását tartják most - mellett olyan mechanizmusokkal akarják kiegészíteni az EU eszköztárát, amelyek már egy korai szakaszban jelzik, ha fennáll a veszélye annak, hogy a jogállamiság elve rendszerszinten sérül egy tagállamban.

Mivel az ET tanácskozása zárt ajtók mögött, az EP-képviselők kizárásával folyik, ezért egyelőre arról nem tudni semmit, hogy hogyan zajlott Magyarország meghallgatása.

Kiemelt kép: Dursun Aydemir / ANADOLU AGENCY


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!