A személyemmel kapcsolatos minden, Az ördög ügyvédje Facebook-oldalon megjelent állítás valótlan, ezért ismeretlen tettes ellen rágalmazás vétsége miatt feljelentést teszek,


közölte kedden a Facebook-oldalán Varga Judit.

Az említett közösségi oldalon az igazságügyi miniszter magánéletére célzó utalásokat tettek, és azt állították, hogy "felvételek" is vannak a birtokukban erről, illetve a miniszternek a helyettese, Völner Pál korrupciós ügyében játszott szerepéről.

A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy az ellenzékhez köthető közösségi oldalon "fenyegetésnek szánt hazug posztokat" jelentettek meg róla, és a "bejegyzésekben nőként és családanyaként is" megpróbálják őt valótlan állításokkal nyilvánosan megalázni. Varga hozzátette, hogy szükség esetén a hazugságokat továbbterjesztő sajtóorgánumokkal szemben a megfelelő büntető- és polgárjogi lépéseket is megteszi.

A hatóságok a DK-s Czeglédy Csabát sejtik az említett Facebook-oldal mögött, a nyár végi gyanúsítás után októberben a vádemelés is megtörtént Borkai Zsolt egykori fideszes polgármester jachtozós szexvideójával kapcsolatban, amelyet "Az Ördög ügyvédje" hozott nyilvánosságra. A parlamenti választáson az ellenzék színeiben Szombathelyen induló Czeglédy tagadja a vádakat, szerinte nincs bizonyíték arra, hogy köze van a felvételek nyilvánosságra hozatalához, ugyanakkor büszke lenne rá, ha ő tette volna.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!