Interjút adott a Partizánnak Varga Judit volt férje, aki szerint az nem normális, hogy az ország fele néhány család kezében van. Azt is elmesélte, amikor válni akart, megjelent az irodájában a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal.


Magyar Péter, a Diákhitel Központ korábbi vezérigazgatója nem sokkal azután tette közzé első NER-kritikus posztját, hogy volt felesége, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter és Novák Katalin köztársasági elnök lemondott. Azt írta, „egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak.” Egyben bejelentette, minden állami megbízásáról lemond, így otthagyja a Magyar Közút Zrt. igazgatóságát és az MBH felügyelőbizottsági tagságát is.

A Partizánnak adott hosszú interjújában Magyar Péter elmondta, mélységesen felháborította, „ahogy a jobboldali sajtó Rogán Antal irányításával bánt a köztársasági elnökkel.” Példaként azt hozta fel, ahogy Bayer Zsolt a Magyar Nemzet címlapján „páros lábbal beleszállt” Novák Katalinba.

Hozzátette, őt nagyon bántotta a botrány kirobbantása utáni hallgatás is. „Én biztos vagyok benne, hogy a Sándor-palota egyeztetett a Rogán-féle kommunikációs művekkel, és azt a tanácsot kapták, hogy hallgassanak. Majd a botrány elül, történik valami.” Ehelyett az alaptörvénymódosítás jött, és ezzel kényszerpályára állították a köztársasági elnököt. „De ettől még nem kell nyilvánosan belerúgni a köztársasági elnökbe.”

A konkrét kegyelmi ügyről Magyar Péter azt mondta, ő úgy tudja, hogy Varga Judit nem javasolta Novák Katalinnak, hogy támogassa a kérvényt. Azt nem tudja, hogy amikor visszakapta, miért írta ő is alá. Szerinte ha volt erről egyeztetés, akkor azok tudnának erre válaszolni, „akik ezen az egyeztetésen részt vettek, és meggyőzték, hogy miért kell ezt mégis aláírni.”

Magyar Péter úgy gondolja, valószínűleg Novák Katalin sem magától döntött.

„Mert azt gondolom, hogy szakemberek terjesztik elő az elnöki hivatalban is, az igazságügyi minisztériumban is, és ott ráírják, hogy milyen bűncselekményről van szó, mik a kockázatok, emberi, szakmai, jogi, politikai, egyéb. Ha ennek ellenére megadta, ott valami volt.”

Azt nehezen tudja elképzelni, „hogyha egy utolsó MTI közleményt is jóváhagynak valahol, akkor egy ilyen politikailag is, erkölcsöleg is érzékeny kérdésben, főleg akkor, ha egy igazságügy-miniszteri döntést felülbírál a köztársasági elnök valamilyen okból, amihez joga van, akkor itt nem történik valamilyen fajta egyeztetés.”

Ahogy tudomása szerint volt egyeztetés például a Budaházy-ügyben is. „A Budaházy-ügyről pontosan tudom, hogy arról a Fidesz-elnökség is tárgyalt, az egy olyan magasszintű lobbi volt minden irányból, pro és kontra, hogy ott nyilván el kellett dönteni, és ott nem egyszemélyben akarta a köztársasági elnök vállalni azt a döntést, hogy megadja. ”

Magyar Péter nem hiszi, hogy ami most történt Novák Katalinnal és a volt feleségével, az egy leszámolás. „De ha az ember belegondol, jelenleg van a miniszterelnök, aki a Fidesz naprendszerében a Nap. És alatta vannak különböző szereplők: miniszterek, pártpolitikusok, képviselők.

Ez szerinte hosszabb távon is sok mindenen változtat.

„Mutatkozott arra esély, hogy egy olyan generáció lesz a Fideszen belül kormányzati tapasztalattal, akik idővel átveszik az irányítást, és ott más lesz.” Szerinte ami most hétvégén történt, ennek nagyon alávágott.

Pedig szerinte fontos lenne változtatni.

- tette fel a kérdést a műsorban.

Mindezt úgy, hogy saját bevallása szerint ő két évtizede jobboldali, konzervatív. Még 2002-ben keveredett jó barátságba Gulyás Gergellyel, és akkor lépett be a Fideszbe is, de családi indíttatása is a nemzeti oldalra sodorta, keresztapja például Mádl Ferenc köztársasági elnök volt.

„Kialakulhat normálisan egy országban, hogy pár családé az ország fele? Szerintem nem. És teljesen mindegy, hogy jogállam van-e, a bíróságok függetlenek-e - azok egyébként, - vagy az ügyészség végzi-e a dolgát - tételezzük fel, hogy végzi, - nem ez a lényeg, a végeredmény a lényeg. Nekem volt szerencsém Tiborcz Istvánnal négyszemközt többször reggelizni. Szerintem az a lényeg, ami ezekben a körökben folyik.”

Egy példát is elmesélt.

„Hogyha megyek Budapesten, és megkérdezi az egyik gyerekem az autóban, hogy ez a szálloda kié, majd elmegyek a következő szálloda előtt, és megkérdezi megint, mondom, ne kérdezd meg a harmadiknál is, mert ugyanazé. És ezek csak a szállodák. Nem a balkáni irodaházak, nem az alapkezelők, nem a bank, nem a Waberer's, nem a nem tudom, milyen cég. Szerintem ez nincs rendben. És mondom ezt tősgyökeres, meggyőződéses, jobboldali emberként.”

Magyar Péter azt mondja, nem ő változott.

„Pár éve még az a kijelentés volt, hogy élesen elválasztják egymástól az államot és a családi ügyeket. És ez most elmosódni látszik.”

Azt mondja, régebben még volt közfelháborodás. „Mostmár át lehet írni mindent a saját nevére mindenkinek. Engem ez zavar a legjobban ebben az országban, hogy ez az apátia van, hogy ezt meg lehet csinálni.”

Szerinte a jobboldalnak lenne a leginkább érdeke, hogy kikényszerítse a változást.

Rogán Antalt egyenesen a kormány Richelieu-jének nevezte. „Minden kormányban vannak intéző emberek. Rogán Antal egy intéző ember. Van, amit a miniszterelnök nem fog megcsinálni, vagy nem az ő terepe.”

Persze nem csak róla van szó. „Vannak, akik sose vállalják a nyilvánosságot, soha nem válaszolnak egyetlen kérdésre sem, és ők, meg a mögöttük álló körök kavarnak folyamatosan. Erre írtam, hogy röhögnek a markukba. Őket soha nem kéri senki számon, ők nem elszámoltathatók.”

Miközben mások szerinte a nyilvánosság előtt élik az életüket, tényleg hisznek a szuverén, polgári Magyarországban, és soha nem vettek el semmit a közösből.

„A fontos döntések nem a kormányülésen dőlnek el, hanem a belső magban. Ide tartozik Rogán Antal, Gulyás Gergely, Orbán Balázs és Nagy Márton” – folytatta. Ezen belül is „borzasztó nagy hatalma van Rogán Antalnak. Magyar szempontból talán példátlan hatalma van. Az előző ciklusban még talán nem, de azzal, hogy a titkosszolgálatok is hozzá kerültek, mostmár pro forma is.”

Ezen a ponton szóba került a Pegazus-ügy is, aminél - már ha létezett az egész - a volt feleségének kellett ellenjegyeznie a megfigyeléseket. „Ő az előterjesztésekkel nem volt mindig elégedett. Információkat kért sokszor. És akkor szóltak neki, hogy nem kell ezzel foglalkozni. Ezt átszignáljuk másra. És itt jött a képbe Völner Pál, aki megkapta a titkos megfigyeléseket. Neked ezzel nem kell foglalkozni, majd megoldja más.”

Ennek ellenére a kormányzati kommunikáció hagyta, hogy ráégjen ez a botrány is, pedig Magyar Péter szerint volt feleségének ehhez semmi köze nem volt.

Ugyanígy ráégett Varga Juditra a lakásügyük.

Először a budai ingatlanjukkal kapcsolatosan érték őket sajtótámadások: mennyiért vették, hogy kaptak rá hitelt. „Erről az ingatlanvásárlásunkról három ember tudott. A miniszterelnök, Gulyás Gergely és Rogán Antal.” Varga Judit szólt nekik róla. Majd nem sokkal később megjelent a hír a Blikkben. „Felmerül az emberben, hogy vajon honnan szerezte ezt az információt a Blikk, hiszen nem hiszem, hogy a földhivatalban csak úgy tulajdoni lapokat kéregetnek le random módon, és egyszer csak megtalálják Varga Judit nevét.”

Miután megjelent a cikk, Magyar Péter szerint azt kérték tőlük, ne reagáljanak.

„Semmilyen hír nem lett volna, ha az ember normálisan reagál a megkeresésre.” De az volt az utasítás, ne tegyék. „Itt egy elég kemény katonai rend van. És kommunikációban is az van, amit Rogán Antal mond."

„Ez teljesen ráégett a feleségemre, teljesen érthetetlen módon. És utána pár nap múlva kitört a botrány abból, hogy Rogán Antal feleségének hány ezer hektárt sikerült majdnem vásárolnia. De egy sokkal alacsonyabb szinten, mivel már megágyaztak, és mivel már a nézők belefáradtak ebbe. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem véletlenül irányítják úgy a dolgokat, ahogy irányítják.”

Elmesélte azt is, 2020 elejétől pár hónapig külön éltek Varga Judittal. Felmerült a válás is. „Behívtak a Karmelita-kolostorba, és azt mondták, ha ez és ez fog történni, akkor ezt és ezt választhatom. És mondtam, hogy nem, nem szeretnék külföldre menni.”

A visszautasításnak azonban következményei lettek.

„Ha a cukros rendőr nem jó, akkor próbáljuk a botost. Egy verőfényes napon a Diákhitel Központban bekopogott a titkárnőm, hogy megérkezett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, és azonnali be nem jelentett vizsgálatot kívánnak elvégezni az én irodámban, a helyettesem irodájában és az egész cégnél.” Lefoglalták a számítógépét és minden elektronikus adattárolót.

Nem is lett, mert rendeződött a kapcsolatuk Varga Judittal. „Miután ez megtörtént, lezárták a vizsgálatot, mindenféle megállapítás nélkül.”

„Tulajdonképpen beleavatkoztak, hogy hogyan válsz el.” Szerinte a válás tartalmát akarták befolyásolni. „Valószínűleg az volt az elvárt, hogy ne legyen balhé. Nem is lett.”

Aztán azt is megtudta, ki állt az egész mögött.

„Engem egy barátom felhívott utána este. Azt közölte, hogy őt elhívták előtte egy sétára, és ott közölték, hogy ez lesz. És azt is közölte, hogy kinek az utasítása volt, és az kinek az utasítására hajtotta ezt végre.”

Szerinte csoda, hogy mindezek ellenére sikerült rendezniük akkor a kapcsolatukat Varga Judittal. És azt azt követő Fidesz kongresszuson, mikor újra egy pár voltak,

Mindezt azért nem mondta el hamarabb, mert volt felesége ennek a rendszernek volt a tagja. De állítása szerint már régóta zavarta, ami történik. A Diákhitel Központ vezérigazgatói székét például azért hagyta ott, mert nem akarta aláírni azokat a megrendeléseket, amiket Balássy Gyula központi tenderen kiválasztott cégével kellett kötniük. Kollégái ugyanis úgy látták, háromszorosam, hatszorosan túlárazottak. Végül Rogán Antal kabinetfőnöke próbálta meggyőzni, de ő inkább felállt. Viszont hallgatott.

De ami most történt, az megadta a végső lökést, hogy ez így szerinte nem mehet tovább. Úgy gondolja, innen már neki nincs visszaút. Politikai alternatívát nem tud kínálni, de szerinte ez a rendszer messze nem annyira stabil, mint kívülről tűnik. Ez a mostani ügy is jól mutatja, hogy bármi megtörténhet.

Arra a kérdésre, hogy nem fél-e, azt válaszolta, nem, mert nem mesélt el mindent.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!