Az Európai Parlamentnek a valódi problémákkal kellene foglalkoznia, hangoztatta Varga Judit igazságügyi miniszter a Diário de Noticias című portugál lapnak.


A szombaton online megjelent interjúban az európai ügyekért is felelős magyar tárcavezető az MTI szemléje szerint azt mondta, "badarság", ami az EP által elfogadott jelentésben szerepel, hogy Magyarország már nem teljes értékű demokrácia, hanem választási autokrácia.

Az Európai Parlament meghatározásánál fogva politikai intézmény, tehát politikai ideológiai többségekkel működik. Négy évvel ezelőtt volt egy hasonló jelentés, és most, négy évvel később, itt van a következő. Az ő politikai küldetésük, hogy boszorkányüldözést folytassanak egy olyan ország ellen, amely nem fogadja el, hogy az ideológiáját az Európai Parlament határozza meg

-fogalmazott Varga Judit. Azt mondta, hogy "tagjai vagyunk az európai klubnak, de a nemzeti érdekek számunkra prioritást élveznek". Kiemelte, hogy nehéz idők járnak. Az energiaárak az egekbe szöktek, Magyarország szomszédságában háború dúl, recesszió van a láthatáron.

Az Európai Parlamentnek tehát a valódi problémákkal kellene foglalkoznia. Nem lehet 12 évig farkast kiáltani. A jelenlegi kormány 2010-ben került hatalomra, és azóta dolgozik a magyar emberekért

- jelentette ki a miniszter. Úgy vélekedett, hogy "ellenfeleik addig nem lesznek elégedettek, amíg Magyarországon nem lesz liberális kormány".

Szavai szerint az EP nem tiszteli a szabadságot, a demokráciát, az emberi méltóságot, tiszteletlen a magyar állampolgárokkal szemben. Megjegyezte, hogy nagyon konstruktív tárgyalásokat folytatnak az Európai Bizottsággal a valódi kérdésekről.

A tárcavezető egyetértett azzal a felvetéssel, hogy nem tisztességes a helyreállítási forrásokat a jogállamiság tiszteletben tartásától függővé tenni. Az európai költségvetéshez semmi köze annak, hogy az emberek miként nevelik a gyermekeiket vagy mit gondolnak a bevándorlásról, vélekedett. Hozzátette:

Nem lehetnek feltételek, csak azért, mert mi másképp gondolkodunk a családpolitikáról. Úgy gondolom, hogy a Bizottság a megoldás része, az Európai Parlament pedig végzi a politikai munkáját


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!