Rémisztő fotókat tettek közzé a dél-afrikai hatóságok pár oroszlánról, melyeket orvvadászok öltek meg, majd ezt követően megcsonkították őket és magukkal vitték az állatok darabjait. A mészárlásnak egy hím és négy nőstény oroszlán esett áldozatául. A Ladbible által közölt fotókon látszik, hogy az elkövetőknek elsősorban az állatok mancsai és a fejük egy része kellett. Az oroszlánok lakhelyéül szolgáló Sunward Ranch tulajdonosa, Menno Parsons állítása szerint a tettesek mérgezett csirkékkel etették meg az oroszlánokat, így végezve velük, majd ezt követően csonkították meg őket.


Az ehhez hasonló gyilkosságok nem ritkák, ugyanis a hiedelmek szerint az oroszlánok testrészei különböző mágikus főzetek alapanyagaiként is használhatóak, így valószínű, hogy az orvvadászok jó pénzért eladják a zsákmányukat a helyi gyógyítóknak. Ezt erősítette meg az ügyben eljáró rendőrfőnök is, aki biztos benne, hogy a levágott részeket nem vitték messzire, így a legjobb, amit tehetnek, hogy a "mutipiacokon" néznek szét legelőször. Így nevezik azokat a helyeket, ahol a különböző állati testrészekkel üzérkednek a csodaszereket és főzeteket készítő népi gyógyítók.

Az eset kapcsán más rezervátumok tulajdonosai is megerősítették, hogy az orvvadászok mindenhol ott vannak és gyakran követnek el ehhez hasonló mészárlást. Nemrég a Pretoriához közeli Rietvlei Nature rezervátumban öltek és csonkítottak meg négy oroszlánt.

Parsons rendkívül elkeseredetten nyilatkozott a történtek után, mint mondta, tíz éve foglalkozik oroszlánokkal, amik ma már olyanok számára, mint egy család.

Mikor kapod a telefonhívást, hogy az állataidat nem pusztán megölték, de meg is csonkították… Erre nem lehet felkészülni. Nem félek az orvvadászoktól, az embereimmel utánuk megyünk és meg fogjuk találni őket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!