A Meta (korábban Facebook) bejelentette, hogy a cég kommunikációs vezetője, John Pinette elhagyja pozícióját. A távozás okával kapcsolatban annyit közöltek, hogy magánéleti okokról van szó, amit nem fejtenének ki bővebben. A Wall Street Journal szerint a döntés hátterében az állhat, hogy Pinette még időben elhagyja az égő házat, miután az utóbbi években több kommunikációs botrány is kirobbant a közösségimédia-óriás körül. Elég csak a tavalyi nagy szivárogtatás-sorozatot említeni, amit a Facebook egykori dolgozója, Frances Haugen indított el, és aminek nyomán rengeteg kellemetlen dolog derült ki a belsős dokumentumokból. Már csak ebből is sejthető, hogy egyáltalán nem könnyű feladat a cég nevét tisztára mosni és kezelni a vádakat.

Pinette 2019 óta dolgozott a Facebooknak, helyét Chris Norton, a Meta nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke veszi át ideiglenesen.

Kapcsolódó

Kilenc, mélyen felkavaró dolog, ami kiderült a Facebook belső dokumentumaiból

Emberkereskedők hirdetései és elhallgatott ellenvélemények diktatúrákban, szabadjára engedett vallási ellenségeskedés és gyűlöletkeltés: sorra tárulnak fel rendkívül problémás ügyek a cégtől kiszivárgott dokumentumokból.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!