Különösebb felhajtás nélkül, mondhatni, csendben mondott le nemrégiben a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége - írja a Nemzeti Sport Online.

Ezzel egymás után másodszorra lehet rendkívüli tisztújítás, hiszen az előző elnökséget, élén a vezetővel, Kulcsár Krisztiánnal sem olimpiai évben, hanem 2017-ben választották meg. Most a szövetség az elhalasztott tokiói olimpia miatti zavaros helyzetre szeretne megoldást találni.

„A Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagjai közös elhatározással hozták meg azt a döntést, hogy lemondanak, mert a jelenlegi körülmények között ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak”

– tolmácsolta a testület álláspontját Szabó András, a MOB kommunikációs vezetője. Hozzátette: „Azért tartjuk meg már most és nem az esztendő második felében a tisztújítást, hogy a következő elnökségnek minél több ideje maradjon felkészülni a jövő évre, hiszen az elhalasztott nyári olimpia miatt kihívásokkal teli 2021 előtt áll a magyar sport és ezzel együtt a MOB.”

A 2020 és 2024 közötti időszakra választott elnökség a MOB történetében először két nyári és egy téli olimpiai szereplésért felel majd a szokásos egy-egy helyett, így kiemelten fontos, hogy ki kerül majd a szervezet élére.

hirdetés


hirdetés