Váratlanul lemondott Ramush Haradinaj koszovói kormányfő - közölte a Koha Ditore című pristinai napilap pénteken. A miniszterelnök azért adta be visszavonhatatlan lemondását a koszovói kormány pénteki ülésén, mert az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett feltételezett háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság gyanúsítottként idézte be. Haradinaj egykor a koszovói felszabadítási hadsereg parancsnoka volt.


Amint arról beszámoltunk, a hágai legfelsőbb bíróság pénteken kimondta, Hollandia részben felelőssé tehető azon körülbelül háromszáz boszniai muzulmán haláláért, akit szerb katonák az 1995-ös srebrenicai mészárlás során meggyilkoltak, miután elhurcolták őket a holland ENSZ-békefenntartók bázisáról.

Később a holland kormány közleményt adott ki, amelyben elfogadta az ítéletet. "Az állam elismeri felelősségét a károkért a legfelsőbb bíróság által meghatározott mértékben" - írta a védelmi minisztérium. Szakértők szerint a döntés nemzetközi jogi precedenst teremthet a békefenntartó műveletekben részt vevő államok felelőssége ügyében.

Kiemelt kép: Europress/Armend NIMANI/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!