A szervezet vezetése radikális stratégiai irányváltásról döntött, az Európába szánt forrásokat máshol költik majd el. Az indoklás szerint az uniós intézmények és kormányok jelentős összegeket fordítanak az emberi jogok, a szabadság és a sokszínűség témáira.


Szinte teljesen kivonul az Európai Unióból a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványoktudta meg a Szabad Európa. A világ más pontjaira fókuszálnak majd, ahol hatékonyabb lehet a működésük.

Múlt pénteken kapott levelet minden olyan hazai szervezet, ami részesül a Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations) támogatásából. Ebben arról tájékoztatták őket, hogy az OSF lényegében megszünteti tevékenységét az Európai Unióban.

A Szabad Európának több szervezet is megerősítette, hogy megkapták a levelet, amelyben arról is írtak:

Ezért úgy döntöttek, hogy az OSF Európai Unión belüli tevékenységének nagy része megszűnik, és az eddig Európába szánt forrásokat a világ más részein költik majd el. Mostantól pedig „rendkívül korlátozott” lesz az Európára koncentrált erőforrás.

Az indoklás szerint az uniós intézmények és kormányok jelentős összegeket fordítanak az emberi jogok, a szabadság és a sokszínűség témáira, és épp ezek a területek azok, ahol a Nyílt Társadalom Alapítványok is aktív.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!