Faye Dunaway is szerepelni fog Franco Nero The Man Who Drew God című filmjében, melyben Kevin Spacey négy év után tér vissza a képernyőre. Az olasz bűnügyi drámában, melyben Spacey egy pedofíliával alaptalanul megvádolt nyomozót alakít, Dunaway az eredetileg Vanessa Redgrave által eljátszott karaktert alakítja majd, írja a Variety.

Május végén derült ki, hogy Nero felesége, Redgrave nem kíván együtt szerepelni Spacey-vel. Nero és Redgrave személyes kapcsolata ellenére a színész elhatárolódott a projekttől, de a rendező továbbra is készül a produkcióra. Nero a projekt kapcsán elmondta, remek színésznek tartja Spacey-t, és nagyon örül, hogy a színész elvállalta a szerepet. Spacey nem kommentálta a visszatérésével kapcsolatos híreket.

Kevin Spacey 2017-ben tűnt el a szakmából az után, hogy a Weinstein-ügy farvizén megszületett metoo-ügy során több mint húsz férfi vádolta meg szexuális zaklatással az egykor Spacey által vezetett londoni színház, az Old Vic dolgozói, fellépői közül. A színész a mai napig tagad minden ellene felhozott vádat. Ennek ellenére az eset nyomán bukta a szerepét a Kártyavár című Netflix-sorozatban, Ridley Scott pedig egyenesen törölte, és más színésznek, Christopher Plummernek adta jeleneteit A világ összes pénze című filmjében, aki egyébként Oscar-jelölést kapott az alakításáért.

Louis Nero, a The Man Who Drew God producere elmondta, hogy a forgatás a múlt héten ért véget, és várhatóan szeptemberre készül el a film. Hozzátette, annak ellenére, hogy kétségei vannak, Hollywood készen áll-e a kegyvesztett színész visszafogadására, bízik benne, hogy a film könnyen eladható lesz és kíváncsiak lesznek rá.

Kapcsolódó

80 éves Faye Dunaway, aki revolverrel a kezében lett divatikon

A Bonnie és Clyde-dal lett világhírű, de utána még egy rakás hollywoodi klasszikusban szerepelt. És még Columbót is megcsókolta.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!