A Láthatatlan Tanoda azért jött létre, hogy esélyt adjon a hátrányos helyzetű gyerekeknek a kitörésre. De azt látják, hogy a széteső közoktatási rendszer miatt a felvételi előkészítőnél lassan már a szorzótábláig kell visszamenni.
Igenis azt gondolom – és valószínűleg nem vagyok egyedül ezzel –, hogy a jótékonyság menő. Ennek ellenére azt látom, hogy a jótékony cselekedetek gyakran csak egy-egy Facebook-posztban, megosztásban, esetleg az adó 1%-áról való rendelkezésben kimerülnek. Éppen ezért volt annyira pozitív meglepetés, amikor március 2-án megtelt a VIII. kerületi Gólya a Láthatatlan Tanoda 9. születésnapja alkalmából, ami egyben egy adománygyűjtő esemény is volt. Lehet, hogy valaki a koncertek, a turi vagy a tombola miatt érkezett – én is nagyon örültem a Magányos emberekre szóló páros jegynek a Katonába –, de a többség biztosan azért jött, hogy támogasson egy igazán jó ügyet.
A Láthatatlan Tanoda alapvetően egy hátránykompenzáló program, amelyben szociális munkások dolgoznak, komplex eszközökkel segítve a hátrányos helyzetű gyerekeknek. A jelentkezőket óvodás kortól várják és egészen a középiskola végéig elkísérik őket különböző fejlesztő foglalkozásokkal – egyéniben és csoportosan egyaránt –, pszichológusi tanácsadással és egy mentorprogrammal. A mentorprogramnak köszönhetően egy önkéntes felnőtt kíséri – legalább egy éven át – a gyerek útját.
„Már egy vonatkozó kutatás is kimutatta, hogy ez egy olyan mély bizalmi kapcsolatot eredményez, ami nagyon sokat segít abban, hogy a gyerek iskolai motivációja megmaradjon és hogy jobban teljesítsen” - mondja Dóra Dalma, a Tanoda program szakmai vezetője.
Ezáltal ráadásul sokkal hangsúlyosabban megjelenhetnek egy-egy gyerek egyéni igényei is. Dalma azt meséli, hogy van olyan foglalkoztatottjuk, akivel a mentora tollasozás közben magyarozni szokott, mert így tud jobban koncentrálni. De minden esetben igyekeznek szem előtt tartani, hogy egy-egy fiatalnak miben kellene fejlődnie, miben van lemaradva, és hogyan tudja ezt a leghatékonyabban behozni – ennek megfelelően készítik el a terveket, a feladatokat és a korrepetálási menetet.
Kilenc évvel ezelőtt épp a mentorprogramra koncentrálva jött létre a Láthatatlan Tanoda. A tevékenységi körük azóta kibővült – a fent említett foglalkozásokkal, felvételi előkészítőkkel, pályaorientációs tanácsadással, illetve a szülők bevonásával is szerveznek közösségi eseményeket.
Jelenleg a 8. kerületben működnek, és a fennállásuk óta 78 gyereknek és 32 családnak tudtak segíteni, hogy a gyerekeik elkerülhessék az itt található szegregált iskolákat. A céljaik között szerepel az is, hogy minél több arra rászorulóhoz érhessenek el a kerületben, ám a kapacitásaik végesek, központi támogatásban pedig aligha reménykedhetnek. Az utóbbi évben ráadásul egyre gyakrabban felmerülő téma náluk a közoktatás jelenlegi helyzete, ami őket is jelentősen befolyásolja.
Ők az alapműködés kapcsán továbbra is abban hisznek, hogy főleg a nem kognitív képességeket kellene fejleszteni, hiszen ezek sok szempontból fontosabbak, mint a kognitív képességek. Ugyanakkor azt látják, hogy a közoktatási rendszer keretein belül egyikben sem részesülnek megfelelően a fiatalok.
Jelenleg tehát állandó kérdés számukra, hogy a szakmai programot hogyan alakítsák át úgy, hogy nagyobb hangsúly legyen a korrepetáláson, a tárgyi tudás átadásán. Ez pedig alapvetően a program megváltoztatását jelentené, amit egyelőre ők sem látnak tisztán.
Arra is kitértünk, hogy milyen okok vezettek mindehhez. Dalma szerint nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Covid hatásait, hiszen a távoktatásban töltött két év határozottan rányomta a bélyegét arra, hogyan fejlődtek a fiatalok. De még nagyobb problémát jelent a tanárhiány, az, hogy egyre fogynak a szaktanárok: van például olyan tanodás gyerek, akinek hónapok óta nincs matektanára. Ők tehát első kézből tapasztalják azokat a problémákat, amiket sokan maximum a híradóban hallanak – lassan nap mint nap.
De hozzátette azt is, hogy a jelenlegi, klasszikusnak számító tanítási módszer egyébként sem alkalmas a gyerekek nagy része számára – különösen akkor, ha a fiatal hátrányos helyzetű. Egyre több az ADHD-val diagnosztizált fiatal, de egyébként is minden felgyorsult a gyerekek körül, akiknek a figyelmét így már nem lehet lekötni a hagyományos módszerekkel, hiszen egészen más lett a koncentrációs kompetenciájuk.
Természetesen mind a mai napig vannak olyan iskolák, amelyek meg tudják oldani a megfelelő színvonalú oktatást. Ám ezek a szegregált oktatás, valamint a még mindig dübörgő diszkrimináció miatt csak egy szűk réteg számára elérhetőek. Ez utóbbi miatt tartják kiemelten fontosnak az érzékenyítést is: a Tanodát is működtető Rosa Parks alapítvány egy másik munkacsoportja ki is dolgozott erre vonatkozóan egy kétnapos programot, amit szociális szakembereknek, tanároknak tartanak – de óvodákban és iskolákban is szeretnék majd terjeszteni. Ez azonban csak mikroszint. „Amíg nem lesz makroszinten politikai akarat erre vonatkozóan, addig mi egyénileg nem tudunk csodát tenni ezzel kapcsolatban.”
A Tanoda weboldalán is olvasható, hogy az elsőszámú céljuk a hátránykompenzálás, amire épp azért van szükség, mert központi szinten ez sincsen szabályozva – az oktatási rendszer még csak nem is lenne alkalmas erre. Nem egyszerű kérdés, de arra is kitértünk, hogy ők, mint a Tanoda dolgozói, milyen lépéseket tennének ezen a téren, ha döntési helyzetben lennének.
„Az lenne az ideális felállás, ha mindenhol megfelelő minőségű iskolák, színvonalas oktatás lenne, és akkor nem kellene azzal küzdeni, hogy szegregált vagy nem szegregált egy intézmény. Ez persze egy soklépcsős és rengeteg összetevős folyamat, de meg lehetne tenni” - mondják.
Emellett fontosnak tartják, hogy legyen minden iskolában iskolapszichológus, jelenleg ugyanis egy szakemberre több száz, ha nem ezer gyerek jut. De ugyanez igaz a szociális munkásokra, a gyógypedagógusokra és a logopédusokra is. A legelső lépés az lenne, hogy ezeket a szakembereket megbecsüljék és megfizessék, ez máris egyfajta hátránykompenzációként szolgálna. Itt említette még a differenciált oktatást, azt, hogy legyen legalább egy-két olyan hozzáértő pedagógus, aki plusz figyelmet tud fordítani azokra a gyerekekre, akik azt igénylik.
Ezt persze egy csettintéssel nem lehet megváltoztatni, hosszú évekbe telhet, mire valami pozitív irányba változik. De Dalma szerint már az is remek lenne, ha minden gyerek elegendő figyelmet kapna az iskolában.
Egyelőre sajnos minden épp az ellenkező irányba tart, mint ahogyan ők szeretnék, de ez nem veszi el a kedvüket attól, hogy továbbra is a gyerekek jövőjéért dolgozzanak. Ebből a szempontból fontosnak tartják a tanodás közösségépítést is, ami a csoportos foglalkozásoktól indul. „Nagyon sokat számít, hogy ők ott vannak egymásnak, mert a kortárs megtartó erő tinédzser korban különösen fontos – még fontosabb, mint az, hogy mi itt vagyunk nekik.”
Mivel kilenc évvel ezelőtt indultak, tavaly ballagtak el a „kezdő” tanodások, ez pedig remek lehetőséget ad egy alumni programnak is – már erre is vonatkozóan is vannak terveik. És ha már az első tanodásokról beszéltünk, Dalma mesélt a saját mentoráltjáról is, akivel kapcsolatban szinte csak sikerélményeket tudott felidézni.
„Szép folyamat volt végignézni a fejlődését. Elindultunk együtt az ovitól, aztán elkísértem az alsós korán át – majd jött a tinikor, amikor egy darabig eltűnt, ekkor az iskolában is elkezdett rontani, velem is alig találkozott. Aztán egyszer csak eljött a hetedik osztály, és mintha egy csettintésre minden megváltozott volna: visszatért közénk és nagyon szorgalmasan elkezdett tanulni, jött, szervezte magának a korrepetálásokat, most pedig bekerült az első olyan középiskolába, amit kinézett magának.”
Nem mondják, hogy ez mind nekik köszönhető, hiszen ez egy soktényezős egyenlet. Az viszont biztos, hogy sokat tud jelenteni a motivációra nézve, ha van egy támogató, fejlesztő közeg, ahová a gyerek bármikor visszatérhet – akkor is, ha előtte akár egy évig felé sem nézett.
A mentorálás tehát egy nagyon kifizetődő módja az önkénteskedésnek: a Láthatatlan Tanoda évente 2-3 alkalommal hirdet mentorfelvételt, hiszen folyamatosan szükségük van a segítő kezekre. Emellett a pénzügyi támogatást is szívesen fogadják, hiszen civil szervezetként jelenleg inkább csak napról napra élnek, állami támogatást nem kapnak, így hosszú távon sem tudnak tervezni. Erre viszont nagy szükségük lenne mind a fejlődéshez, mind ahhoz, hogy minél több családnak tudjanak segíteni.
