Jelenleg is van olyan koronavírusos beteg a a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézményben, akit lélegeztetni kell - mondta a Spirit FM műsorában Mészner Zsófia főorvos, a kórház módszertani igazgatója.

A Telex által szemlézett interjúban az orvos arról beszélt, hogy ugyan a gyerekeknél ritkábban jelentkeznek súlyos tünetek, de az egyáltalán nem igaz, hogy a gyerekeknek azért nem kell oltás, mert ők könnyebben átvészelik a Covidot. Szerinte ha van védőoltás, a gyerekeknek is emberi joguk, hogy ne kelljen átesni a betegségen.

Megjegyezte azt is, hogy enyhe tünetek esetében is veszélyes lehet az úgynevezett hosszú Covid, amelyről még nem tudjuk, hogyan befolyásolja majd az életünket. Ráadásul egy fertőzés esetén a fejlődésükhöz szükséges dolgokból, mint a tanórák, szociális események is kimaradnak.

Mészner elmondta: mivel a világon már 6 milliárd adag vakcinát beadtak, ezért lehet tudni, hogy nem kell félni tőle, ráadásul a vakcinákra való túlérzékenység rendkívül ritka. Hozzátette: gyerekeknél csak akkor nem javasolják az oltást, ha a 3-6 hónapon belül igazoltan koronavírusos volt.

Kapcsolódó

Koronavírus: Mától lehet időpontot kérni a kisgyerekek oltására

Azok foglalhatnak időpontot, akik előzőleg már regisztráltak.

Koronavírus

Mindegy, hogy mit kapunk harmadik oltásként?

A cél, hogy a vakcinatechnológiákkal növeljék a hatásosságot. Vektorvakcinára mrns-sel működik, fordítva még nem látszik egyértelműen, a keleti vakcinákkal kapcsolatban pedig nem ismerünk ilyen eredményeket.

Állítólagos koronavírust tartalmazó fiolákat árult egy holland férfi

Tízezrek tüntettek Bécsben a járványügyi korlátozások ellen


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!