A szexualitással kapcsolatos szorongások akár szexuális diszfunkciót is okozhatnak. Merevedési zavarok, korai magömlés megjelenhet a férfiaknál, a nőknél pedig akár fájdalmas is lehet a behatolás. A szorongó ember eljut ugyan az ágyig, viszont közben egymillió olyan gondolat pörög a fejében, ami megakadályozza azt, hogy jól érezze magát a helyzetben. Izzadni kezd a tenyér, hevesebben dobog a szív, és közben minden gondolat akörül jár, hogy: elég leszek-e? Kielégülhet-e a partner azzal, amit nyújtani tudok? Lesz-e elég merevedés a behatoláshoz? A nyomasztó gondolatok egészen odáig vezethetnek, hogy az agy nem azzal foglalkozik, amivel ott és azonnal kellene, azaz a partner vonzó illatával, a vággyal, hanem a negatív stressz uralja a szexuális közeledést.

A szexhez kapcsolódó negatív gondolatokat az okozza, hogy a figyelem a szexuális viselkedés értékelésére fókuszál.

Az egyre több negatív élmény végül elkerülő magatartáshoz vezethet, azaz ha nem annyira jó a szex, ha állandóan félünk attól, mi lesz, idővel nem akarjuk meg sem próbálni, mert a kudarcot mindenképpen elkerülnénk. Ilyen szituációban szépen meg tud telepedni egy állandó pornónézési szokás is: partnerrel kudarcélmény van, a pornóval pedig sikerélmény van. Egyértelmű, hogy a sikerélményt fogja választani az illető. Miért is akarna bárki szexelni, ha az számára félelemmel, szorongással jár együtt? Van megoldás ebből a helyzetből, ahogy észleli magán valaki a jeleket, ha tudja szexhelyzetben, hogy gond van, akkor az alábbi stratégiákat érdemes próbálgatni.

A saját test érzéseire kell fókuszálni

A szorongó ember szex közben olyasmi helyzetet teremt, mint amikor tévézünk vagy olvasunk, de közben arra gondolunk, hogy mit fogunk dolgozni holnap, és lemaradunk arról, amit éppen olvasunk vagy látunk. Viszont ha arra figyelünk szex közben, hogy milyen, amikor a partner ujjait érezzük a bőrön, ha arra helyeződik a fókusz (azaz minden gondolat), hogy éppen milyen érzés a partnerrel lenni (ahogy az ajkai hozzáérnek a testhez, ahogy megérint, milyen a haja illata, a bőre tapintása), akkor máris nagyot léptünk előre a szorongás elkerülésére. Az érzékszervekkel való folyamatos kapcsolattartással benne maradhatunk a jelenben. Ez a stratégia alkalmas mind maszturbálás közben, mind pedig a partnerrel való szexuális helyzetben.

Fotó: iStockphoto

Könyvek, könyvek és könyvek

Az érzékszervekre való fókuszálás mellett célszerű olyan könyveket is olvasni, amik a szorongásról szólnak. Pál Feri atya könyveit kiemelten ajánlott olvasni, de más önsegítő könyvet is találni a témában. Többféle szorongás létezik, a szexualitással kapcsolatos szorongás egészen más, mint például a vizsgadrukk. A kérdés, hogy 'talán nem úgy fogok teljesíteni, ahogy magamtól elvárom, a partner mit fog gondolni' komolyan kihat a szexuális funkcióra. A szorongással kapcsolatos pszichológiai témájú könyvek mellett a szexualitásról szóló könyvek is segíthetnek, minden olyan könyv, ami érinti a korai magömlést, az alacsony libidót, a merevedési gondokat vagy a fájdalmas behatolást, segít megérteni a probléma jellegét. A megértés ebben az esetben nem azt jelenti, hogy elfogadjuk a szorongást, hanem azt, hogy képesek leszünk felismerni akkor, amikor előjön.

Számolás, mint figyelemelterelés

Bizonyos helyzetekben segíthet a számolás a teljesítménykényszeren, például olyan férfiaknál, akik egy új partnerrel az első pár alkalommal lefagynak és nem tudnak olyan merev állapotba kerülni, hogy az elég legyen a behatoláshoz. Ez rendkívül frusztráló, és elveszi a kedvet a szexuális helyzettől sokaknál. A számolás eltereli a figyelmet, a gondolatokat, amik akörül forognak, hogy vajon most meg fog-e annyira felelni, mint amennyire vágyik rá. Száztól hármat kivonva, visszafelé kellene számolni, tehát 100, 97, 94, 91 satöbbi, a kivonással az agyat leterheljük annyira, hogy a teljesítménykényszer akkor és ott egy picit eltűnjön. Ez nem működik feltétlenül mindenkinél, akinél például több hónapja (több mint 4 hónap) fennáll a probléma, a terápia lehet a leghasznosabb megoldás.

A párkapcsolatban élőknél ha már kialakult az elkerülő magatartás, akkor az generálhat további feszültségeket, akár a partnerben is, például önbizalomhiány, kisebbségi komplexus is kialakulhat. Ha már évek óta kerülik a szexet, még szóban is, ha időről időre szóba kerül és veszekedéssé fajul a beszélgetés, akkor párterápián rendeződhet a hónapok óta tartó konfliktus. Bárki, aki azt érzi, hogy nem fog tudni olyat nyújtani az ágyban, mint amire fejben vágyna, őszinte beszélgetéssel elmondhatja a partnerének, hogy szorong a helyzettől. Lehetséges, hogy a partner is hasonló érzésekről számol majd be, talán ő is pontosan ugyanazokon a gondolatokon rágódik és görcsöl.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!