Azt már valószínűleg mindenki tudja, hogy a világűrön keresztül, a fénnyel ellentétben a hang nem terjed, legalábbis nem úgy, hogy az emberi fül fel tudja fogni. Ha másból nem is, a világűrben játszódó, robbanós effektes filmek kritikái alapján legalább néhányszor mindenki találkozhatott már ezzel a ténnyel. Mivel szinte légüres térről beszélünk, a hanghullámok nem tudnak terjedni olyan módon, hogy az emberi fül számára is felfoghatóak legyenek, hiszen nincsenek olyan sűrűn elhelyezkedő részecskék, amelyeket megrezegtethetne - éppen ezért nem halljuk még a saját Napunkat sem, pedig elég érdekes élmény lenne, ha mégis fel tudnánk fogni a szimfóniáját.
A Nap ugyanis - nem nehéz kitalálni - elég hangos. De csak akkor, ha közvetlenül mellette állunk. A csillag közelről nagyjából 290 decibellel dübörögne, ami az emberi fül számára már kifejezetten fájdalmas: hangosabb, mintha egy Saturn rakéta mellett álldogálnánk, miközben kilövik. A Nap minden másodpercben több tízezer wattnyi hangerősséget hoz létre a felszín egy négyzetméteres területén, ami akár tízszer vagy százszor is hangosabb lehet, mint egy rock koncert hangfalai. Elképesztő és nagyon hangos teljesítmény.
Ha azonban a Földről akarnánk meghallgatni a Napot, már más lenne a helyzet: mivel a hang a távolság növekedésével egyre halkul, itt már csak nagyjából 125 decibellel zengene. Összehasonlításképp: egy vonatkürt, ha a vonat mellett állunk közvetlenül, 120 decibellel szól, 130 decibel viszont már fizikai fájdalmat is okozhat. Néhány számítás ezt a 125 decibelt leviszi egészen 100-ig, de még ez sem segítene túl sokat, ha a mindennapi életről lenne szó, hiszen
már ennyi is elnyomná a Földön hallható hangok nagy részét.
Az is érdekes, hogy milyen hangja lenne a Napnak, ha érzékelni tudnánk. A Space Answers szerint legegyszerűbb harangokhoz hasonlítani őket: az alapzúgás mellett néha felbukkannának harangozáshoz hasonlóan több frekvencián rezonáló szólamok is, csak sokkal mélyebbek. A ritmikusan felbukkanó hangok olyanok lennének, mint egyszerre több frekvencián szóló harangszók. Általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb egy csillag, annál mélyebb hangja lenne, és attól is függ, hogy milyennek hallanánk, hogy milyen a kémiai összetétele, és mennyire öreg. Mivel a Nap elég nagy (bár csillagászati viszonylatban kicsinek számít), a hanghullámok nagyon mély frekvenciákon rezonálnak, nagyjából ötperces periódusokban, és egyszerre nagyjából egymillió hanghullám érkezik a csillagból.
