A Magyar Közlönyben éjszaka megjelent kormányrendelet szerint csütörtöktől érvényesek a távmunkavégzés új, a veszélyhelyzet idejére meghirdetett szabályai. A rendelet három dolgot szabályoz.


A veszélyhelyzet alatti távmunkavégzés esetén nem kell alkalmazni munkavédelemről szóló távmunkavégzésre vonatkozó passzusát. Viszont a munkáltatónak tájékoztatnia kell a munkavállalót a munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények szabályairól, a munkavállalónak pedig úgy kell megválasztania a munkavégzés helyét, hogy ezek a munkakörülmények teljesüljenek.

A veszélyhelyzet ideje alatt igazolás nélkül, költségként elszámolható a munkaszerződés szerinti távmunkavégzéssel összefüggésben költségtérítés címén fizetett összeg. Havonta legfeljebb a havi minimálbér 10 százalékáig (16 100 forint) lehet költséget elszámolni. Ha egy hónapnál rövidebb a munkavégzés, akkor arányosan kevesebbet. Feltétel még, hogy a költségtérítésről a felek (munkáltató és munkavállaló) előzetesen megállapodájanak, és hogy a magánszemély a távmunkavégzéssel összefüggésben ne számoljon el az szja-törvényben nevesített költségeket (például a távmunkavégzéssel összefüggő internethasználatot, munkavégzési hely bérleti díját rezsijét).

Ezen kívül a veszélyhelyzet alatt a munkáltató és a munkavállaló megállapodással eltérhet a Munka Törvénykönyvében rögzített távmunkavégzéssel kapcsolatos szabályok egy részétől. Ilyen szabály például az is, hogy munkaszerződésben kell megállapodni arról, hogy a munkavállalót távmunkavégzés keretében foglalkoztatják. Ha jól értjük, ezek szerint a veszélyhelyzet alatt továbbra is kell megállapodás a távmunkáról, de nem kell ezt munkaszerződésbe foglalni. Ez kicsit gördülékenyebbé teheti az átállást az otthoni munkavégzésre. El lehet térni attól a szabálytól is, hogy a távmunka rendszeresen végzett tevékenyésg legyen, illetve a munkáltató különböző tájékoztatási kötelezettségeitől,

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!