Sokak számára lehet ismerős a Windows beépített Lemezkarbantartó funkciója, amivel felesleges fájlokat választhatunk ki egyszerűen némi lemezterület felszabadításához. Az eszköz magától megbecsüli, hogy mennyi szabad helyet lehet nyerni, ha töröljük a telepítési naplófájlokat, átmeneti internetes fájlokat, vagy ha kiürítjük végre a lomtárat. Ezeket a javaslatok sorba rendezve láthatjuk az elfoglalt mérettel együtt, és pipálással egyszerre végrehajthatjuk az összes eltávolítást.

Forrás: 24.hu

A Windows 10 tavaly októberi nagy frissítése óta egy ideig szerepelt a listán a letöltések mappa is, de rengeteg felhasználó jelezte a Microsoft felé, hogy figyelmetlenségből számos fontos fájlt sikerült törölniük ilyen módon, mivel elfelejtették áthelyezni azokat másik mappába. Igaz, a letöltések mappa alapból nincs bepipálva (magának a felhasználónak kell kijelölnie), de sokan olvasás nélkül mindent bejelölnek a lehető legtöbb szabad hely reményében.

A BetaNews értesülései szerint a Microsoft ennek nyomán ki is veszi választható opcióként a letöltés mappát a lemezkarbantartóból, ami a Windows 10 19018-as buildjével lép érvénybe. Ez egyelőre csak a Windows Insider programban résztvevő bétateszterek számára érhető el, de a következő hetekben szélesebb körben is megjelenik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!