Jaksity György közgazdász, a Concorde Értékpapír Zrt. igazgatósági elnöke tartott beszédet a Budapesti Corvinus Egyetem diplomaosztóján. Az erről készült videofelvételt szemlézte a 444.hu.

"Számunkra és sok, hozzánk hasonló idősebb vagy akár minket követő generáció képviselői számára, lezajlott a rendszerváltás. Cégeinkben, társadalmi és civil, illetve tudományos tevékenységeink révén minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy Magyarországon modern, jól szabályozott, szabad versenyes piacgazdaság és demokrácia legyen. De nem így történt. Magyarország nem hogy nem vetkőzte le szörnyű XX. századi múltjának elhordott ruházatát, hanem némileg átszabva újra magára kanyarította. A szocialista tervgazdaság és a haveri kapitalizmus sajátos keveréke jött létre, és illebrálisnak mondott demokráciánk van" - idéznek a beszédből, amelyben a közgazdász annak a véleményének is hangot adott, hogy "Magyarország beteg", a szó minden értelmében.

Nincs funkcionáló, a kormányt elszámoltatni képes ellenzék, nincs az ország nagy része számára hozzáférhető szabad sajtó, elakadt a hatalmi ágak szétválasztása,és a kelet-európai reformok úttörőiből Magyarország mára az Európai Unióhoz legkevésbé felzárkózó országa lett - sorolta a problémákat a közgazdász.

Szerinte az egészségügyi mutatók szintén elszomorítóak: miközben ész nélkül és teljesen eredménytelenül próbálják növelni a születések számát, évente 20-30 ezer halála megelőzhető, illetve elkerülhető lenne megfelelően működő egészségügyi rendszerrel.

A beszédet a lap nem tudta végigkövetni, mert a videófelvétel egy ponton megszakadt, de azért így kiderült, hogy Jaksity komolyan aggódik, és még komolyabb intelmekkel látta el egykori iskolája végzőseit:

Én önöknek azt mondom, kedves végzősök, hogy önök lesznek az a generáció, amelynek a feladata, amit mi elkezdtünk, a rendszerváltás végleges befejezése. Valós demokrácia kiharcolása és megteremtése. Az ország dohos, áporodott, betegségeket hordozó levegőjének megtisztítása, kiszellőztetése, a XX. század szégyenteljes ideológiai gúnyáinak szemétdombra vetése, elégetése. Magyarország kompjának a modern európai civilizáció partjához való végleges kikötése. Ehhez nem elegendő jól képzett szakemberekké válni, ehhez jó embernek kell lenni

- mondta a közgazdász a Corvinus végzős hallgatóinak.

Az ismert közgazdász legutóbb áprilisban adott különösen gazdag nagyinterjút lapunknak válsárgól, rezsicsökkentésről és hasonló témákról. Ezt szintén érdemes elolvasni, illetve újraolvasni:

Kapcsolódó

Jaksity György: Nem az a fő kérdés, hogy mennyibe kerül egy kilowattóra áram, hanem az, hogy milyen világban élnek majd a gyermekeink

A Concorde igazgatóságának elnökével beszélgettünk a háború gazdasági következményeiről, a várható válságról, az inflációról, a lehetséges élelmiszerhiányról, valamint arról, maradhat-e a rezsicsökkentés.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!