Hamarosan vádat emelhetnek azzal a két férfival szemben, akiket azzal gyanúsítanak, hogy pénzéért vertek agyon egy idős férfit két évvel ezelőtt. Az utcán figyelő társukat minősített rablás miatt állíthatják bíróság elé.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a most 28 éves K. János és 37 éves nagybátyja, K. Róbert az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint 2-4 nappal a bűncselekmény felfedezése előtt rontott be ismerősük házába. Az idősebb férfi a kezére tekerte a lábtörlő szőnyeget és betörte az ajtó üvegét.

A résen benyúlva azonban nem volt elfordítható kulcs a zárban, ezért fogták és rárúgták az ajtót az ágyban fekvő nyugdíjasra. Erőszakos és hívatlan látogatásuknak egyetlen célja volt, hogy megszerezzék az áldozatuk vagyonát.

Gyakorlatilag azonnal nekiestek, ütötték, verték, ahol érték. Az igazságügyi orvosszakértő 31 sérülést, illetve sérülésnyomot állapított meg.

A többségében közepes erejű, metszett, vágott, illetve tompa tárgytól eredő, főként a sértett fejét, arcát, jobb karját érő sérüléseket nagy valószínűséggel hosszú időn keresztül kellett elszenvednie. Ezen kívül kétoldali bordatörést, valamint csigolyatörést szenvedett, amely a mellkas összeprésével, például az áldozatra ráülve jöhetett létre

- írta közleményében a rendőrség.

Az orvosszakértő kitért arra is, a bántalmazás egy elhúzódó kínzással is felérhetett, amelyet a holttesten rögzített nyomok támasztottak alá. Villával, késsel szurkálták, vagdosták, fojtogatták, és tompa eszközzel ütötték a fejét.

police.hu

Miután a tulaj már nem mozdult, a két férfi átkutatta otthonát, és amit értékesnek, eladhatónak gondoltak, azt magukkal vitték: használt mobiltelefonokat, némi pénzt és elektronikai eszközöket. Ezt követően sorsára hagyták az áldozatukat, elmenekültek a helyszínről, majd a pénzt elosztották egymást közt, a tárgyakat pedig megpróbálták eladni.

A nyomozás közben kiderült, míg K. János és K. Róbert a házban volt, utcán hagyták egyikük élettársát, a most 47 éves H. Juditot. Az volt a dolga, hogy szemmel tartsa a környéket és jelezze, ha bármit, vagy bárkit lát.

police.hu

Az ügy két gyanúsítottja, K. János és H. Judit jelenleg is letartóztatásban van, K. Róbert egy korábban elkövetett bűncselekménye miatt a jogerős szabadságvesztését tölti.

A K. János és K. Róbert ellen nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének, H. Judit ellen csoportosan, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!