A balhés játékos csalódott, hogy el kellett hagynia a villát, ahol a büntetések ellenére amúgy jól érezte magát.


Úgy tűnik nem tartott sokáig a szerelem VV Lamin és VV Bibi között, miután a fiút szombaton kirakták a Való Világból. Lamin szerint legalábbis

Pedig a műsor elején még nagy lendületettel vetették bele magukat a kapcsolatba, és már rögtön az első este egymásnak is estek a paplan alatt. Később azonban a lány nagyon kiakadt, amikor elcsípte a fiúk beszélgetését, amelyben Lamin kifejtette, hogy szerinte Reni a legjobb csaj a villában.

Lamin azonban nem csak ezzel a romantikázással tűnt ki a műsorban. Vállalhatatlan viselkedése és sorozatos szabályszegései miatt ugyanis a valóságshow készítői megbüntették, és végül a szombati adásban Nádai Anikó közölte vele, hogy azonnal el kell hagynia a villát.

Lamin a kiesése után most azt mondta, hogy

„El voltunk, mulattunk, iszogattunk, jó baráti társaságot ismertem meg.”

Lamin azonban csalódott is, mert maradt volna még a villában. Szerinte ő mindenkivel őszinte volt, ezért tartotta magát erősnek, de „nyilván a trágár szavak, meg ezek nem adták”.

- fejtette ki a balhés ex-villalakó.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!