• Mészáros Lőrinc üzlettársa, Jászai Gellért többségi érdekeltsége, a 4iG Nyrt. megveszi a T-Systems Zrt.-t, a Magyar Telekom egyik leányvállalatát. Mészárosék tehát már Angela Merkel közelében üzletelnek, hiszen a Magyar Telekom többségi tulajdonosában, a német Deutsche Telekom AG-ban a német állam mind közvetlenül, mind közvetve tulajdonos.
  • A T-Systems a közigazgatásnak, intézményeknek és nagyvállalatoknak nyújt távközlési és IT-szolgáltatásokat, egyik legnagyobb megrendelőjük a magyar állam.
  • A T-Sytems csak idén 4,5 milliárd forintnyi állami megbízást kapott egyedül vagy konzorciumi tagként.
  • Ez aprópénz a gigantikus, állami keretszerződésekhez és a kezelt információk értékéhez képest. A cég honlapja szerint jelenleg három élő, kormányzati keretszerződésben érdekeltek. Ezek teljes összege 45,5 milliárd forint.

Március végén Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta a Deutsche Telekom vezetőit. A 24.hu-nak egy, a cég belső ügyeire rálátó forrás arról beszélt, hogy nem ez volt az első, a legmagasabb kormányzati, illetve céges szinteket érintő egyeztetés, amin szóba került a magyar leányvállalat, a milliárdos közpénzes megbízásokkal kitömött T-Systems Zrt. eladása.

Budapest, 2019. március 29. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j2) fogadja a Deutsche Telekom vezetõit a Karmelita kolostorban 2019. március 29-én. Balról jobbra: Srinivasan Gopalan, a Deutsche Telekom Csoport Európáért felelõs Igazgatósági tagja (b), Timotheus Höttges, vezérigazgató, Deutsche Telekom AG (b2), Rékasi Tibor vezérigazgató, Magyar Telekom Nyrt. (b3), Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezetõ miniszter ((j3), Orbán Viktor (j2) és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (j). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda
Orbán Viktor miniszterelnök fogadja a Deutsche Telekom vezetőit a Karmelita kolostorban március 29-én. Balról jobbra: Srinivasan Gopalan, a Deutsche Telekom Csoport Európáért felelős Igazgatósági tagja, Timotheus Höttges, vezérigazgató, Deutsche Telekom AG , Rékasi Tibor vezérigazgató, Magyar Telekom Nyrt., Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Orbán Viktor és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Már másfél éve arról beszélnek a cégnél, hogy a T-Systems a NER irányítása alá kerül, amikor pedig világossá vált, hogy az akkor még Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó 4iG méretéhez és fejlesztési eredményeihez képest óriási közpénzes megbízásokat kap, nem volt nehéz kitalálni, ki lehet a vevő. Idén áprilisra szinte tényként kezelték, hogy a 4iG megszerzi a nála sokkal nagyobb és bejáratottabb T-Systems Zrt.-t, a 14,5 milliárd forint forgalmú Dávid bekebelezi a tavaly 114 milliárd forint bevételt elért Góliátot. Akkor is, ha a felvásárlási célpont vagyona 32 milliárd forint, többszöröse a Jászai-Mészáros cégének, és a G7 becslése szerint 40-45 milliárd közelében is lehet a vételár.

Ami a jeleket illeti, elsőként írtuk meg, hogy az akkor még Mészáros kezében működő 4iG közösen pályázott az országos jegyrendszer kiépítésére kiírt közbeszerzésre a T-Systems Zrt.-vel.

Mészárossal összeborulva csinálná meg az országos jegyrendszert a T-Systems

17,8 milliárdos munkára startolt rá a felcsúti milliárdos cége és a Telekom leánya, amit a piaci pletykák szerint bármelyik pillanatban megkaparinthat Mészáros.

Egy ilyen megbízás többet jelent, mint egy újabb zsíros, közel 18 milliárd forintos megrendelés. Az országos e-jegyrendszer felhasználói oldalról nagy könnyebbség lenne, hiszen egyetlen közlekedési kártyával körbeutazhatjuk az országot, ugyanakkor az üzemeltető pontosan követheti azt is, hogy ki, mivel és hol jár. (A közbeszerzési eljárás eredményéről egyelőre nincs hír, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kérdéseinket válasz nélkül hagyta.)

Július elején a 4iG közleményben kürtölt világgá egy másik méretes üzletet: a Sys IT Services Kft. nevesített alvállalkozójaként részt vesz a BKV informatikai rendszerének hosszú távú üzemeltetésében. Az IT-cég 5 5 évre nyújt szolgáltatásokat a közlekedési társaságnak egy másik alvállalkozóval, éppen a T-Systems Magyarország Zrt.-vel közösen. A teljes keretösszeg meghaladja a 19 milliárd forintot.

A megkövetelt nagy értékű referencia és a vázolt összefonódások miatt nem lenne meglepő, ha az országos jegyrendszert is rájuk bíznák. Nem ez lenne az első, rendkívül érzékeny adatokkal dolgozó állami projekt, amit a T-Systems kezébe adnak. A cég a Nemzeti Választási Iroda (NVI) egyik állandó üzleti partnere. Ahogyan korábban a 444.hu is megírta: a T-Systems komoly részt vállalt a 2018-as parlamenti választások lebonyolításában: feladataik között szerepelt az informatikai rendszerekben kezelt adatok, nyújtott szolgáltatások informatikai biztonsága. Mint emlékezetes, a 2018-as választás nem volt informatikai szempontból teljesen zökkenőmentes, ettől függetlenül a 2019-es választások előkészítésében is szerepet szánnak a cégnek, a 2019-re vonatkozó szerződések listáján összesen 723 millió forintnyi megbízással szerepelnek.

A T-Systems ugyan nagy tempóban növelte az árbevételét, a 2014-ben elért 69 milliárdhoz képest tavaly már messze 100 milliárd forint felett járt, de közben meg-megbotlott egy-egy fejlesztésével. Az egyik legemlékezetesebb a BKK jegyrendszerének az esete, amiből 2017-ben több mint háromezer ember adatai szivárogtak ki. A botrányok ellenére a T-Systems évek óta óriási megbízásokat kap a BKK Zrt.-től. Korábban Csárdi Antal, az LMP politikusa a Népszavának beszélt arról, hogy a T-Systems és a BKK között gyanús ügyletekre bukkant: szerinte a BKK láthatóan mindent bedobott, hogy minél gyorsabban a T-Systemsnek adhassa az azóta becsődölt jegyrendszer fejlesztésére vonatkozó 12 milliárd forintos megbízást. Ráadásul úgy, hogy ugyanerre a munkára már leszerződtek egy másik céggel. A T-Systems szállította a BUBI-közbringák tragikus informatikai hátterét is 899 millió forintért, valamint 2,5 milliárdért alakították át a közlekedési társaság jegyautomatáit, amiket 5,6 milliárd forintért szállítottak és üzemeltettek a BKK-számára. Idén áprilisban derült ki, hogy szükség lesz még új jegyautomatákra, összesen 400 millió forintért. Jelenleg is a T-Systems és a Synergon Integrator Kft. üzemelteti a fővárosi utastájékoztatási rendszert, a FUTÁR-t. Öt évre összesen 5,3 milliárd forint közpénzért.

A cég a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) is üzleti kapcsolatba került: tavaly 444 millió forintért szerződtek a céggel a NAV Symantec végpontvédelmi, levelezés átjáró védelmi rendszerének bővítésére, konszolidációjára három évre.

A T-Systemsnek sikerült belecsöppennie a központosított egészségügyi bizniszbe is. A hvg.hu cikke szerint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ úgy vett 90 ezer darab, az e-receptek és az e-beutalók miatt nélkülözhetetlen kártyaolvasót a T-Systemstől, hogy a darabonkénti ár ekkora tételnél magasnak mondható, 26 650 forint lett.

A 4iG az új Synergon

Nem ez az első kivásárlási ügylet a Magyar Telekommal: 2012-ben vette meg a magyar állam az edr-t, a készenléti szervezetek - mint a rendőrség, a mentőszolgálat vagy a katasztrófavédelem - számára kiépített kommunikációs hálózatot működtető leánycéget. Az elemzők akkoriban azt mondták, igen jó üzletet kötött a távközlési mamut, kompenzációt emlegettek az informatikai szektorban megkezdett központosításért, aminek során egész területeket vettek állami kézbe. Azóta 63 milliárd forint éves forgalmúra pumpálták fel az állami vízfejet, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Zrt.-t.

A Magyar Telekom anno csaknem 20 milliárd forintot kasszírozott az edr eladásával, és az elemzők - német szemszögből - most is hasonlóan nyereséges kiszállásra számítanak, akkor is, ha a vevő ezúttal nem a magyar állam, hanem egy magáncég.

Az informatikai szektor egész pályás letámadása, az államosítás és a központosítás közepette bizonyos feladatokat azért gondosan kiválasztott magáncégek végezhettek el. Ilyen üdvöske volt korábban a Synergon-csoport, amelyik kiépíthette a már említett FUTÁR-rendszert, illetve végezhette a BKV informatikai üzemeltetését. Miután a Synergon bedőlt - nem függetlenül attól, hogy egyes közpénzes megrendelői nem fizették ki a cechet -, a nagy üzleteket a T-Systems vette át, és ezek szállnak most tovább a 4iG-re. Ilyen alapon mondják informatikai berkekben a bevásárlásról, hogy nagy újdonság nincs, ugyanaz a néhány nagy informatikai biznisz száll egyik kegyencről a másikra.

Praktikusan úgy tartják, hogy a magyar informatikai piacon az a király, aki a Microsoft-licencek disztribútora, az Oracle licenceivel sáfárkodhat, hiszen akkor ő kezeli a NAV szoftvereit, illetve aki a BKV outsourcingot csinálhatja. A királyság majdnem teljes: a Microsoft ugyan kihajította a 4iG leányát, de a másik két üzletben benne van.

Ami nem jó a Microsoftnak, az jó Mészáros Lőrincnek

Bár a Microsoft bolhás kutyaként rázta le magáról a 4iG leányvállalatát, Mészáros meglátta a cégcsoportban a fantáziát. Naná, hogy máris keresett vele. Az igazgatótanácsba egy Tiborcz-közeliként emlegetett potentát is bekerült.

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök , Timotheus Höttges, vezérigazgató, Deutsche Telekom AG , Rékasi Tibor vezérigazgató, Magyar Telekom Nyrt.és Srinivasan Gopalan, a Deutsche Telekom Csoport Európáért felelős Igazgatósági tagja a Karmelita kolostorban, ahol a kormányfő fogadta a Deutsche Telekom vezetőit 2019. március 29-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!