Ahogy az influenzaoltásoknál, itt is minden évben újabb, szezonális oltások lesznek. Ezeket pedig még a járvány előtt érdemes lesz felvenni.


Egyszerre van szezonja az influenzának, és a covidnak is. Az Egészségkalauz a Vakcinainfós orvosok válaszai alapján összeszedte, mit kell tudni a mostani, immár szezonális covid-járványról.

Bár napi statisztikákat már nem közölnek a járványról, de attól még van járvány. Jó hír, hogy a jelenlegi betegség lényegesen veszélytelenebb már, mint az a gyilkos változat, ami bezárta a világot 2020-ban. Az akkor lejutva a tüdőbe nagyon komoly roncsolásokat okozott, míg

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne legyünk óvatosak. Ahogy az influenza esetében, a mostani koronavírusos megbetegedések is komoly szövődményekkel járhatnak, legfőképpen a veszélyeztetett csoportokba tartozóknak kell különösen óvatosnak lenni.

Most több párhuzamos variáns terjed egyszerre, azonban mindegyikre igaz a fentebb leírtak.

Jó tudni: a jelenlegi variánsokkal szemben az oltások nem mutatnak keresztreakciót. Ez persze csak akkor lenne érdekes, ha valaki most akarná beoltatni magát a régi oltással.

Ugyanúgy, mint az influenzaoltások esetén, itt is minden évben újabb, szezonális oltások lesznek, és ezeket jó esetben még a járvány előtt lesz tanácsos felvenni.

Érkezett is Magyarországra új oltóanyag, de sajnos a jogosultságok meghatározása még mindig a régi rendszer szerint történik.

Ami pedig általános tanácsként elmondható: a jó öreg kézmosás, és adott esetben a maszk viselése akkor is okos ötlet, ha nem kötelez rá törvény. EZ fokozottan igaz azokra, akik bármely más alapbetegségük miatt valamely kockázati csoportba tartoznak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!