Mielőtt rátérnénk tesztalanyunk bemutatására, azt persze érdemes tisztázni, hogy a vezeték nélküli töltés még mindig nem annyira vezeték nélküli, mint szeretnénk, hiszen lényegében arról van szó, hogy nem kell kábelt illesztenünk a telefonba, helyette az erre a célra vett speciális kiegészítőre helyezve tudjuk tölteni a megfelelő technológiával szerelt készülékeket (nem csak telefonokat).

Magát a vezeték nélküli töltőt viszont ugyanúgy be kell dugni egy konnektorba, sőt arra is figyelni kell, hogy ehhez milyen adaptert használunk, hiszen ettől függ, hogy az extra kütyü mennyi energiát képes leadni, azaz milyen gyorsan képes tölteni a mobilunkat és a további eszközeinket.

Kínai, de nem gagyi

A legtöbb nagy márkának (Samsung, Huawei stb.) van saját vezeték nélküli töltője, de a mi választásunk egy mindössze negyvendolláros (kb. 11 500 Ft) modellre esett, méghozzá a jobbára ismeretlenül csengő Choetech T535-S kódnevű készülékére. A kütyü a legelterjedtebb Qi szabvány szerint működik, készüléktől függően 5W, 7,5W és 10W-os töltési módra képes, a legfontosabb jellemzője pedig, hogy a lapos testbe összesen öt vezeték nélküli töltést biztosító tekercs került,

így egyszerre akár két készülékbe is képes energiát pumpálni.

A kütyü dobozában a fekete színű és famintázatú töltőállomás, és egy USB-A/USB Type-C csatlakozó került, tehát arról nekünk kell gondoskodnunk, hogy az eszközt a konnektorba is be tudjuk dugni. Persze ez nem olyan nagy érvágás, hiszen a töltőt jó eséllyel eleve egy telefonhoz vettük, aminek van ilyen kiegészítője, ráadásul a Samsung és a Huawei mobilok esetében ezek a gyorstöltést is lehetővé teszik - ellentétben az Apple megoldásával, ami csak 5W-os töltésre képes.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Ennek azért van nagy jelentősége, mert a Choetech T535-S csak akkor lesz képes a dobozon is feltüntetett 10W-os töltésre, ha gyorstöltős adapterrel kötjük a hálózatra. Ha a csomagban található kábellel kötjük egy PC-re, vagy az Apple adapterét használjuk, akkor mindössze 5W-s töltést kapunk, amivel egy manapság átlagosnak számító 3300-4000 mAh-es telep csak hosszú órák alatt tölthető fel.

A maximális 10W-os töltés persze gyorstöltős adapter esetén is csak akkor tudjuk kisajtolni a kütyüből, ha ezt a telefonunk is támogatja. A Samsung S10e, S10, S10 , S9, S9 , Note 9, Note 8, S8, S8 , S7, S7 Edge, S6 Edge és Note 5 tulajdonosok örülhetnek, akárcsak a legújabb Huawei készülékekkel (P20. P20 Pro, Mate 20, Mate 20 Pro) rendelkezők, de az Apple telefonjait (iPhone X, XS, XS Max, XR, iPhone 8, 8 Plus) akkor is csak maximum 7,5W-tal tudjuk tölteni, ha amúgy rendelkezünk gyorstöltésre alkalmas adapterrel.

Mielőtt tehát belevágunk egy ilyen vezeték nélküli töltő vásárlásába, érdemes megnézni, hogy a mobilunk (vagy más kütyünk) milyen vezeték nélküli töltést támogat, illetve, hogy rendelkezünk-e gyorstöltésre alkalmas adapterrel. Ha utóbbi nincs, érdemes olyan modellt választani, ami mellé eleve jár ilyen, ha viszont van, és az eszközeink is támogatják a 10W-os, vagy annál magasabb töltést, akkor a Choetech T535-S simán jó választás lehet, mert a tesztünk alapján kiválóan működik.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Kényelmes, de nem gyors

Mi egy Samsung Galaxy Note9, egy Huawei Mate 20 Pro és iPhone XR bevetésével teszteltük a vezeték nélküli töltőnket, és használat közben. A burkolat alatt rejlő öt tekercsnek köszönhetően a telefonok a töltőállomásra helyezve azonnal elkezdték felszippantani az energiát (egyáltalán nem kellett helyezgetni őket), a Choetech megoldása egyszerre két mobilt is simán kiszolgál, ráadásul

a kütyü oldalán egy zöld LED is jelzi, ha minden rendben van.

A használat ezeknek köszönhetően abszolút kényelmes, pozitív, hogy nem kell folyton kábelt dugdosni a készülékek aljába, ráadásul egyetlen gyorstöltős adapter használatával egyszerre akár két okostelefon is tölthető és túlmelegedést sem tapasztaltunk - mindennek ugyanakkor ára van.

Két telefon sem okoz neki gondot - Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

A vezeték nélküli töltés egyik legnagyobb rákfenéje, hogy a tekercsek által leadott energia 30%-a elvész, így a töltés sokkal lassabb, mintha hagyományos módon végeznénk. A Note9 aksija 20-22 perc alatt szedett fel 10%-nyi energiát, szóval a teljes feltöltés majdnem három óra, és a sokkal nagyobb energiafelvételre képes Huawei Mate 20 Pro esetében is nagyjából ugyanez volt a helyzet - ne feledjük, utóbbi telefont vezetékes megoldással kevesebb, mint egy óra alatt nulláról maximumra lehet tölteni.

A Choetech T535-S tehát teszi a dolgát, csak a technika korlátai miatt komótosan. Éppen ezért akkor érdemes beszerezni egyet, ha van erre felesleges 12 000 forintunk, illetve ha abban gondolkodunk, hogy jó lenne egy kényelmesen használható töltő otthonra (mondjuk éjszakára), vagy a melóba, hiszen mindkét esetben annyi időről beszélünk, ami alatt még lassan is simán fel tudunk tölteni egy telefont .

A hagyományos vezetékes megoldást viszont ez kütyü nem váltja ki, sőt a beszerzéskor érdemes mellé külön gyorstöltős hálózati adaptert venni, hogy a telefonunk mellé csomagolt verziót mindig magunknál tarthassuk, hogy gyorsan tölthető legyen a mobil, ha éppen arra van szükség.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!