A januárban elhunyt Andy Vajna cégbirodalmának újabb darabjában foglalt pozíciót özvegye, Vajna Tímea. Ügyvezető lett a Buno Vendéglátóipari Kft.-ben, amely a Nobu luxuséttermet üzemelteti és 2017-ben közel egymilliárd forint árbevételt produkált. Ugyanakkor ügyvezető maradt a társaságban Török Judit is, Vajna egykori bizalmasa, és a cégpapírok szerint mindketten önállóan képviselhetik a társaságot.

Bár nem ez volt a legizgalmasabb érdekeltsége Vajnának, de annyira fontosnak tartotta, hogy 2009-től haláláig maga vezette az étteremüzemeltetőt - 2011-ig a feketeöves adószakértővel, Samuel Russell Falconelloval, azután Török Judittal közösen.

A Buno tulajdonosa Vajna egykori fő magyarországi vagyonkezelője, az AV Investments Kft., amelyben Tímea - ha nem is simán és automatikusan - ugyancsak elhunyt férje helyébe lépett az ügyvezető poszton.

A Vajna-hagyatékból a TV2 már elveszett, de egy 3 millió dolláros hollywoodi ház még gazdára vár

67 milliárd forintra becsülték Vajna vagyonát, de a NER visszaveszi a részét.

Ez az a társaság, amely a főszereplője lett egy brutális méretű, 36 milliárd forintos részvénycsere-akciónak. Utolsó mozdulatai egyikével ezt a vagyont kerítette körbe a filmmogul, és menekítette be delaware-i érdekeltségébe, a Cinergi Pictures Entertainment Inc.-be. Amint korábban megírtuk a Cinergiben Falconello vette át a stafétát, ő foglalta el azonnal a birodalom központi társaságában a Vajna halálával megüresedett elnöki posztot.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!